Folytatódik a Szent István úti építkezés


2016-07-11 18:09:11  | cikk: HuHa  | 


Folytatódik a Szent István úti építkezés főképe
Ma reggeltől újra látványos építkezés zajlik a Szent István úti áteresznél. A munkálatok folytatását az tette lehetővé, hogy megérkezett a jogerős építési engedély a hídépítésre – közölte Áldozó Tamás polgármester a helyszínen.
Mint ismeretes, a Szent István úti áteresz rekonstrukciója kora tavasszal kezdődött meg, ám a munkálatokat hamarosan le kellett állítani, mert kiderült, az út alatt futó, még az Esterházyak idejében épült tégla támfalaknak nincs alapja, azok stabilitása nem megfelelő és nem bírnák el azt a vasbeton lemezt, mely az út megerősítéséhez szükséges. Így az elmúlt hónapokban csak olyan munkákat lehetett elvégezni, amihez nem kellett jogerős építési engedély, például a kerítések megerősítését az út két oldalán.

A tavasz elején megkezdett munkák építési engedélye egészen más műszaki tartalomra vonatkozott, mint ami most zajlik a Szent István úton. Akkor az áteresz rekonstrukciójáról volt szó, ami március végére befejeződött volna. Március 10-én azonban leállították az építkezést, mert kiderült, hogy az út alatt lévő szerkezet nem olyan állapotú, amire az első építési engedély készült. Újra kellett kezdeni a tervezést, ami 45 napos folyamat volt, majd az engedélyeztetési eljárás következett, ami 72 napot vett igénybe. Ennek lejártával, július 8-án kapta meg a város a jogerős építési engedélyt és kezdődhetett meg a munka ma reggel – magyarázta a városvezető.

Megérkezett a jogerős építési engedély a megváltozott műszaki tartalomra, így folytatható a munka

Az áteresz megerősítése, felújítása, a mostani hídépítésnél jóval kisebb műszaki tartalmat jelentett, más engedélyekhez volt kötve, ugyanakkor a most folytatódó munkák során elkészülő szerkezet alkalmas lesz arra, hogy fizikai összekötetést biztosítson a Várkert és az Erzsébet liget között. Így az új tervek már azt a lehetőséget is magukba foglalják, hogy a híd alatt később kerékpárutat vezessenek át – tette hozzá a polgármester, hangsúlyozva, forgalombiztonsági okokból ez ma még szinte felbecsülhetetlen előnyökkel fog járni.

Az elmúlt hónapokban megfogalmazott, építkezést érintő kritikákkal kapcsolatban Áldozó Tamás megjegyezte, már a márciusi képviselő-testületi ülésen sok vita folyt a beruházásról. Akkor Molnár István városfejlesztési osztályvezető részletes tájékoztatást adott a kialakult helyzetről, így minden képviselő pontosan megismerte, hogy mi fog következni a következő hetekben.
-Képviselőtársaim ezen információk birtokában felelősségteljesen viselkedtek egy képviselőt leszámítva, aki hozzáállásával leginkább azokat csapja be, akik őbenne még valamennyire bíznak. Mi érvényes, jogerős építési engedély nélkül akkor sem fogunk Pápán építési munkákat folytatni, ha néhány izgága kommentelő tőlünk ezt megkövetelné – emelte ki a sajtótájékoztatón.

A munkák augusztus végére készülnek el, ezután nyitják meg újra az utat a gyalogos- és járműforgalom előtt

Mint megtudtuk, a mától újra nagy erőkkel folyó munkálatok várhatóan augusztus végére fejeződnek be, a költségek az eredetileg tervezett 46 millió forintnál 10 millióval kerülnek többe az új műszaki tartalom miatt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!