Kéttornyúlakiak mulatsága


2016-07-03 20:32:03  | cikk: HuHa  | 


Kéttornyúlakiak mulatsága főképe
Igazi nyári forróságban, remek szórakozással töltötték a szombati napot a kéttornyúlakiak, akik tegnap tartották falunapjukat. A programok szervezői és lebonyolítói a helyi asszonyokból, férfiakból tevődtek össze, akik már hetekkel ezelőtt megkezdték a készülődést, hogy mindenki számára vidám szórakozással töltött napot kínáljanak.

A falunapi mulatság már reggel elkezdődött, a hagyományoknak megfelelően a helyi borozóban tekeversenyre várták a sportos kedvű lakosokat, majd a sportpályán zajlottak az események. A kisgyermekeket kézműves foglalkozás, lovaglási lehetőség várta és focimérkőzéseket is szerveztek a Bozsik programban résztvevők számára.

A kézműves játszóházban kedves apróságok készültek

Az ügyes kezű gyermekek ezúttal körömlakk segítségével készíthettek apró díszeket, kedves mütyüröket, amiket persze aztán haza is vihettek magukkal. Az egyik kézműves asztalnál találkoztunk a nemesszalóki Molnár Annával, aki nagymamájánál nyaral, s vele jött el a rendezvényre. A kislány arról mesélt, nagyon szereti Kéttornyúlakon tölteni a szünidőt, annak pedig különösen örül, hogy épp a falunapra esett a nyaralása.
-Kipróbáltam a pónilovaglást, most pedig lepkét festettem, de megyek még légvárazni és a délutáni műsorokat is meg fogjuk nézni – mesélte, megmutatva a körömlakkal színezett vidám lepkefigurát, melyet egy szívószálra húzott rá, s mellyel majd a málnaszörpöt kortyolgatja a nagyinál. A kislány szerint a falunapok azért jók, mert sokféle játék és mulatság várja az embereket és jó együtt lenni.
Míg a gyermekek néhány helyi asszony közreműködésével a játszóházban tevékenykedtek, addig Alföldiné Lőrincz Judit és barátnője, Krisztina segítőikkel két hatalmas üstben a falunapi vacsora elkészítésén serénykedtek. Hagyományos disznópörköltet főztek, amit sok fűszerrel és csülökkel bolondítottak meg. Mint megtudtuk, a falu megvendégeléséhez 60 kilogramm sertéshúst, 6 kiló paprikát, paradicsomot és 8 kiló csülköt használtak fel, úgy számolták, ebből több mint kétszázan jóllakhatnak. A lelkes asszonyok erre az alkalomra saját hímzésű kötényt is készítettek, mert mint mondták, számukra fontos ez a nap.
-Sok falubelivel nem is találkozunk év közben, de ide szinte mindenki eljön, és jól érzi magát és ez nagyon jó – mondta Jutka.

A helyi asszonyok főzték a falunapi vacsorát

Kora délutántól egyre többen látogattak ki a sportpályára, családok kisgyermekekkel; fiatalok barátaikkal, párjukkal; szomszédok, ismerősök, faluból elszármazott rokonok népesítették be a rendezvénysátrat. A focipályán körmérkőzéses labdarúgótorna zajlott a helyiek között, majd 11-es rúgó versenyre invitáltak kicsiket és nagyokat, lányokat és fiúkat. A rendezvény programját rendőrautó és tűzoltó autó bemutató is színesítette, az apróságok pedig örömmel ültek be a különleges járművekbe.

A színpadi programok kezdetére összegyűlt a falu apraja-nagyja, hiszen mindenki látni akarta a település fiataljainak műsorát. Magvasi Józsefné, önkormányzati képviselő, a falunap szervezője és koordinálója érdeklődésünkre elmondta, a gyermekek, fiatalok, de a felnőttek is lelkesen készültek a falunapra, több csoport hónapok óta erre a fellépésre gyakorolt, hogy megmutassák ügyességüket, tehetségüket és szórakoztassák a helyieket.
-Hipp-hopp, diszkó, rock and roll táncos produkciókat láthatunk, latin mix-szel lép fel Czupper Réka és Pethő Gábor, műsort adnak a zumbás lányok és a helyi aerobic csoport is, melynek nemcsak fiatal lányok, hanem asszonyok is tagjai. A Háromhatár Kulturális és Sportegyesület zenés műsorral készült és természetesen nem marad ki a programból a falu büszkesége, a Szőlőfürt néptánccsoport sem – sorolta a változatos műsorszámokat a képviselő. Hozzátette, nemcsak a színpadi produkciókban jeleskedtek a helyiek, a falunap szervezésében, lebonyolításában is aktívan részt vettek, s mindenki megtalálta a neki való feladatot.

A kéttornyúlaki kisgyermekekből álló tánccsoport műsora óriási sikert aratott

A szépen begyakorolt koreográfiák, az ismerős dallamokra előadott táncok meghozták sikerüket, a közönség lelkes tapssal fogadta és kísérte a műsorszámokat. A legnagyobb sikere mégis talán a néptáncosoknak volt: hiszen az egészen kicsiktől a nagyobbacskákig, sőt a csoport vezetőiig mindenki színpadra lépett. Vincze Viktória és Vörös István, a néptánccsoport vezetői arról meséltek, jövőre tíz éves születésnapját ünnepli a tánccsoport, és nagyon örülnek, hogy egyre több helyi családot tudnak megnyerni a hagyományőrzés e formájának.
-Jelenleg öt pár alkotja a csoportot, de mindig van utánpótlás az egészen picikből, akik egyelőre népi játékokat mutatnak be. A falu lakóinak negyedét biztosan sikerült megszólítanunk és bízunk abban, hogy a gyerekek minél tovább maradnak a csoport tagjai – mondta Viktória és István, akiktől azt is megtudtuk, a jövő évi kerek születésnapra nagy műsorral készülnek, és ebbe szeretnék a szülőket is bevonni, velük közös néptáncműsort összeállítani.

A színpadi programokat követően Unger Tamás, Pápa város alpolgármestere köszöntötte a falunapra összegyűlt kéttornyúlakiakat. Mint mondta, ennyi remek produkció, ilyen nagyszerű hangulatban töltött percek után hálátlan dolog beszélni. Az alpolgármester gratulált a színvonalas műsorokhoz és a helyiek munkájához, ami lehetővé tette, hogy a falunap mindenki számára a kellemes szórakozásról, a vidám hangulatról és a közös ünneplésről szóljon.
-Jó látni, hogy ezt a nagy sátrat megtöltötték, hogy ennyien eljöttek és jól érzik magukat. És még jobb azt látni, hogy örülnek egymás műsorszámainak, tapsolnak egymásnak, hiszen ez a közös élmény az, ami miatt az önkormányzat és a részönkormányzat minden évben úgy dönt, hogy a falunapokat, városrészi napokat megszervezi. Legyen bármilyen is a költségvetésünk, falunapnak, városrészi napnak lennie kell!

Unger Tamás alpolgármester köszöntötte a kéttornyúlakiakat

Unger Tamás kitért a helyi labdarúgócsapat sikerére is, mely harmadik alkalommal nyerte el a bajnoki címet a megyei negyed osztályban, s a gratuláció mellett a falunap adott alkalmat arra is, hogy a focisták sikerét megünnepljék, az érmet a nyakukba akasszák. A Kéttornyúlaki SE elnöke, Velti József egyesével szólította színpadra a csapat tagjait, akiket hangos tapssal fogadtak a helyiek. Pátkai Ferenc edző a közelmúltban lezárult bajnoki szezonról úgy fogalmazott, évek óta nagyon jó a csapat, akik akarják a sikert és tesznek is érte.
-Nem volt könnyű dolgunk, veszítettünk el olyan pontot, amiről azt gondoltuk, csak felmegyünk a pályára és megvan a győzelem, de összességében elégedett lehetek. Egy vereséget szenvedtünk el, hat döntetlent játszottunk, a többi meccset pedig megnyertük – mondta el a 26 mérkőzésből álló bajnokságról.

A bajnokcsapatot a színpadon köszöntötték

A falunapi vacsora előtt a részönkormányzat köszöntötte a rendezvény valamennyi szereplőjét, a segítőket, és ajándékkal jutalmazták a különböző versenyszámok dobogós helyezettjeit. A közösen elfogyasztott vacsora után pedig kezdődhetett a falunapi bál.
Máté István, a részönkormányzat elnöke úgy véli, a falunap sikere a közös munkában, készülődésben, a közös örömben rejlik, abban, hogy erre a programra megmozdul az egész település, a falubeliek maguknak szervezik a programot, s magukénak is érzik azt. A kéttonyúlakiak legnagyobb ünnepéhez nagyon sok helyi hozzájárult ezúttal is, nekik mondott köszönetet a képviselő.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!