Megújult a Kilián lakótelepi játszótér


2016-06-24 08:20:20  | cikk: Babos Petra  | 


Megújult a Kilián lakótelepi játszótér főképe
Felújították a Vízmű- Klauzál Gábor utcában található játszóteret, ahol a korábbiakban olyan fémből készült elemek voltak, amelyek már nem feleltek meg a kor elvárásainak. A felújított játékpark színesebb, több féle mozgást kínál a gyerekeknek, ezzel fejlesztve a mozgásukat és a fizikai állóképességüket.
Unger Tamás alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, céljuk az volt, hogy a lakótelepen több helyen is található játszótereket egy helyre koncentrálják. A Vízmű-Klauzál utcai játszótér csendes és védett környezetben van, s ezért is gondolták, hogy ezt újítják fel.
- A szülők, amíg az apróságaik játszanak a hűs fák lombjai alatt, megpihenhetnek, beszélgethetnek. A kis tér alkalmas arra, hogy az asztalnál akár társasjátékozzon vagy piknikezzen egy család, baráti társaság. Tervünk, hogy a város több játszóterét is hasonlóan alakítsuk ki, vagyis a pad-asztal együttessel elindítunk egy folyamatot. A játékokon kívül a homokot is kicseréltük, speciális homokkal láttuk el a területet, ami nem csomósodik, és nem tömörödik. Ez a homok biztonságérzetet is nyújt, amennyiben valaki magasabbról leesne, ez megvédi a nagyobb ütődéstől.
A gyerekek nagyon örültek az új játékoknak
Bakó István, a Városgondnokság vezetője kérdésünkre hozzáfűzte, a munkálatok körülbelül két és fél hónapig tartottak.
-35 cm mélyen kiszedtük, és egyben kicseréltük a homokot, s a helyére folyami homokot hoztunk. Minden játéknak van egy megfelelőségi tanúsítványa és egy telepítési rajza, ami alapján elhelyeztük őket. A felújítás körülbelül 2.000.000 Ft-ba került – mondta Bakó István.
A Városgondnokság vezetőjétől megtudtuk, tervezik, hogy a városban lévő betonelemes köztéri bútorzatot folyamatosan cserélik. Így a Vízmű-Klauzál utcánál, a játszótéren az árnyékos részen ez az első köztéri bútorzat. További elemei lesznek még a virágosládák és a szemeteskukák, amelyek gyártása már folyamatban van.
A játszótér átadón Áldozó Tamás polgármester is jelen volt, aki kellemes időtöltést kívánt mindenkinek, aki ellátogat a megújult játszótérre, s reméli, sok öröme lesz szülőknek, gyerekeknek az új játékokban.
A játszóparkban Barta Alexa barátnőjével hintázott, s mint mondta, nagyon örülnek, hogy átadták a játszóteret, mert már hiányzott nekik. A lányok elmondása szerint sűrűn fognak a nyár során kilátogatni a megújult játékokhoz.
A gyerekek a kánikulai hőség ellenére egyből birtokukba vették a játszóteret, s volt, aki hintázott, csúszdázott, vagy inkább homokozott, de mindnyájan élvezték a nyári vakáció első, forró napjait a megújult játszótéren.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!