Az utolsó gyors mindent eldöntött


2016-06-21 17:16:15  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Az utolsó gyors mindent eldöntött főképe
Az írásbeli és szóbeli érettségi vizsgák között kiruccant egy kicsit a versenypályára Klausz Kristóf. Az ifjú rallys a Magyar Országos Rally Bajnokság negyedik fordulóján, a 23. Veszprém Rallyen vett részt, oldalán ismét Kecskeméti Balázzsal. Jó hangulatból így most sem volt hiány a Peugeot 208 R2-ben, de az utolsó gyors minden tervet keresztbehúzott. Pedig milyen szépen kezdődött...
- Az első gyorsaságitól kezdve vezettük a versenyt, ráadásul úgy, hogy a szakaszok 80-90 százalékát meg is nyertük – mesélte Klausz Kristóf. A fiatal pilótának nem volt ismeretlen terep a Veszprém Rallye, hiszen többször is versenyzett már itt, ráadásul pápai származása révén hazai pálya is volt számára ez a forduló. - Míg a mezőny többségének az első, addig nekünk inkább a második napi szakaszok tetszettek. Tempósan, nagy sebességgel lehetett rajtuk haladni, s talán ennek is köszönhető az, hogy magabiztos előnyre tudtunk szert tenni vasárnap az ellenfelekkel szemben. Az utolsó gyorson azonban elszakadt a vízpumpa szíja a Peugeot 208 R2-ben, ami pontot tett Klauszék versenyének végére. A motorban ugyanis így nem keringett tovább, és felforrt a víz.
- Igaz, hogy a veszprémi pályák közismerten autógyilkosak, de mégsem gondoljuk azt, hogy a pályák minősége miatt lépett volna fel nálunk ez a probléma. A pontos okát még nem tudjuk, mitől szakadhatott el a szíj, de akkor úgy láttuk a legjobbnak, ha kiállunk a versenyből. Nem akartunk ugyanis nagyobb kárt csinálni a motorban. Nem azért indultunk el a Veszprém Rallyen, hogy elspóroljuk a kilométereket. Nyilván a pontszerzés is nagyon fontos lett volna, de elsődleges célunk az volt, hogy élvezzük minden percét a futamnak. Számunkra nem alakult most szerencsésen ez a folytatás, de ez a technikai sport, csak akkor dőlhetsz hátra, ha már átgurultál a céldobogón is – összegezte a navigátor, Kecskeméti Balázs.
Alighogy leintették a Veszprém Rallyet, Kristófnak újabb kihívással kell szembenéznie: a szóbeli érettségi vizsgákkal. - Ahogy hazaértem, már kezdtem is a tanulást a szóbelire, amint kézbe kapom a bizonyítványomat, pakolok is össze, hiszen a következő hétvégén Belgiumban fogunk szerepelni, az ERC soron következő fordulóján. Szeretném majd megnézni, mennyit tudtam fejlődni ezzel az autóval, és hova lesz elég a teljesítményünk a nemzetközi mezőny junior kategóriájában. A segítségemre ezúttal Nyírfás Juli lesz majd, aki szintén egy sokat látott és tapasztalt navigátor, és biztos vagyok benne, hogy nagyon sok mindenben tud támogatni, valamint rengeteget tanulhatok tőle is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!