Én vagy senki - megjelent Mészáros Dorka első regénye


2016-06-20 18:46:43  | cikk: ha  | 


Én vagy senki - megjelent Mészáros Dorka első regénye főképe

Mészáros Dorka krimirajongó. Szereti Agatha Christie történeteit, s nem rest szakértővé képezni magát, hisz jelenleg kriminológiát tanul az ELTE-n. Gyermekkora óta ír. A Weöresben Kiss Márta volt a magyartanára, a Türrben Csuti László: rendszeresen olvasták és véleményezték Dorka írásait. A fiatal lány emellett Tegyi Tibornál volt diákújságíró, ehhez sok kommentár nem is szükséges. Szóval minden együtt volt ahhoz, hogy Mészáros Dorka nagy levegőt vegyen és nekifogjon egy saját kriminek. Megtette. Megjelent. Ez az Én vagy senki.

Dorka az Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren, a hétvégén pedig Pápán dedikált

2014 nyarán tizenegy kamasz titokzatos üzenetet kap, amelyben ennyi áll: 7-11. Eleinte csak zaklatásnak vélik a dolgot, július tizenegyedikén azonban valaki megpróbálja megmérgezni őket: hárman meghalnak, egyikük zárt osztályra kerül. Heten maradnak. Pont egy évvel később ismét megindulnak az üzenetek: 7-11. Az életben maradt négy fiú és három lány úgy dönt, saját kezébe veszi a nyomozást, hogy kiderüljön, ki vadászik rájuk. A hét kamasznak meg kell tanulnia elfogadni egymást, és feldolgozni a fájdalmas múltat, hogy a rejtélyes gyilkos nyomára bukkanjanak, mielőtt túl késő lesz. Mert az idő egyre fogy: kevesebb mint egy hónapjuk maradt… - ez a mindenütt olvasható figyelemfelkeltő bevezető. Sokat nyilván nem szabad elárulni egy krimiről, de azt azért megkérdeztük Dorkától, hogy a szereplőket kikről mintázta. Elmondta, hogy a hét főszereplő van a regényben, de nincsenek "egy az egyben" jellemek, tehát több ismerősből gyúrta össze a karaktereket, de felismerhetők a baráti kör sajátos beszólásai, szófordulatai.

Két idősíkban fut a cselekmény, 2014-ben és 2015-ben, így épül fel az előzmény és az aktuális sztori. Dorka szeret több, kicsi momentumot bemutatni, váltva az időt, teret, szereplőket. Nehéz ezt kézben tartani, ismerte el az író, de szerinte a fiatal olvasók igénylik a pörgést - és az Én vagy senki ilyen. Korhatáros jelzést kapott, 16 éven felülieknek ajánlott, ez azért van, mert az egyik szereplő gyakran káromkodik. Kulisszatitok, hogy a történet megvolt fejben már írás előtt, de Dorka menet közben változtatott azon, hogy ki legyen a gyilkos, mert szerinte az eredeti verzióban túlságosan is kézenfekvő volt a megoldás - és ő szereti a csavarokat a sztoriban.

A pápai elsőkönyves író

Mikor megjelent a könyv, Dorka kézbe vette és nem hitte el, hogy tényleg megvalósult egy régi álma. Akkor kezdett valósággá válni a saját mű léte, mikor barátai és ismerősei megvásárolták, elolvasták és dicsérték, beszéltek róla. Az Én vagy senki tulajdonképpen Dorka harmadik könyve, de ez jelent meg elsőként, az első megírt regény alapos átdolgozásra szorul, viszont a második, ami egy fantasy, nos az lesz a következő nyomtatásban megjelenő Mészáros Dorka-könyv. Ugye, ugye, az a több szál....

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!