Hello Játékfesztivál!


2016-06-17 23:53:17  | cikk: Babos Petra  | 


Hello Játékfesztivál! főképe
Középiskolás diákok térszínező akciójával kezdődött meg ma délután a 26. Játékfesztivál a Fő téren. A diákok kreatív csoportokban, színes anyagokkal, krétával, saját maguk által készített zászlókkal és feliratokkal öltöztették fesztivál köntösbe a teret, miközben diák zenészek és táncosok működtek közre.
Kocsis Gyula művelődésszervezőtől megtudtuk, a Diák tér elnevezésű program apropóját a költészet napi flashmob adta. Akkor egy jó kapcsolat alakult ki a rendező Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ és a lelkes tanulók között, ezért úgy gondolták, a Játékfesztiválon is egy közös akciót szerveznek.
Sokan gyűltek össze a téren
-A kreatív akciócsoportosok aszfaltrajzokat készítettek a terveik alapján, zászlókat feszítettek ki a kandeláberekre, a virágtartókat színes anyagokkal vonták be, illetve a Játékfesztivál betűit festették meg. A türrösökből álló zenekar vidám dalokból álló csokrot hozott a térre – mondta a szervező, majd hozzáfűzte, a fiatalok aktivitására számítanak elsősorban a Képkirály elnevezéssel hirdetett nyereményjátékukon is, melynek keretében vasárnap délig küldhetnek be a fesztiválon készített szelfiket és rövid videofilmeket. A legötletesebbet természetesen díjazzák is az esti záró koncert előtt.
Fekete Gábor, a Türr István Gimnázium rajztanára kérdésünkre elmondta, a diákokkal sok-sok zászlót festettek, amelyeket az elmúlt napokban készítették. Céljuk az volt, hogy a teret még jobban megszínesítsék a fesztivál idejére.
Készülnek a zászlók felfüggesztésére
Bükki Norbert, a Kemendollár zenekar gitárosa elárulta, a csoportjuk az idei évben alakult a türrös kulturális bemutatóra egy baráti társaságból. A nevüket egy Zala megyei településről kapták, mivel ez a név tetszett meg nekik a földrajz atlaszból. A négy tagból álló türrös csapat tagjai között van Kovács Alíz, Kutchera Kristóf, Németh Áron és Bükki Norbert. A fiataltól megtudtuk, nagyon szeretnek zenélni. Reméli, hamarosan felléphetnek más helyszínen is, amit örömmel tesznek.
Közben a térre sokan összegyűltek, ahol fellépett a Pápa Város Fúvószenekara és a JMSZK Gyémántvirág mazsorett csoportja is.
A türrös Kemendollár zenekar
Boldizsár Andrea és Vass Szimonetta elmondták, örülnek, hogy részt vehettek a forgatagban, főként a flashmobban. A lányok nagyon szeretnek táncolni, bár most inkább koreográfiákat, alakzatokat mutatnak be. A fiatalok szerint kiváló ötlet volt a diáktér program, mert sok fiatallal találkozhattak, s újabb barátságokra tehettek szert.
A fesztiválköszöntő keretében néhány lelkes diák flasmobot alkotva táncolt, majd a földre fekve kiírták a Hello szót, üdvözölve ezzel a háromnapos rendezvényt.
A késő délutáni nyüzsgés után estére még többen kilátogattak a térre, ahol Rúzsa Magdi fergeteges koncertjét élvezhette a közönség.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!