Péntektől kezdődik a Játékfesztivál


2016-06-15 21:35:36  | cikk: Babos Petra  | 


Péntektől kezdődik a Játékfesztivál főképe
Középiskolás diákok térszínező akciójával kezdődik a 26. Játékfesztivál június 17-én, pénteken 17 órakor a Fő téren. A diákok kreatív csoportokban, színes anyagokkal, krétával, maguk készítette zászlókkal és feliratokkal öltöztetik fesztivál köntösbe a teret, ahol diákzenészek és táncosok működnek majd közre – mondta Szabadkai Verita, a rendező Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatója.
-Idén is több mint tíz helyszínen, közel száz program várja az érdeklődőket, melyet úgy állítottak össze, hogy kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes kikapcsolódást nyújtson. A programok egyik fő helyszíne a Várkert, mely a hétvégére játékvárossá alakul és sok gyermekprogramot kínál, csaknem 200 közreműködő várja a családokat. A játékvárosban többek között egyéni- és társasjátékok, logikai és kreatív játékelemek, kézműves kirakodó vásár és alkotóműhely, ökojátszóház, játékkuckó, valamint mozgásfejlesztő eszközök állnak az érdeklődők rendelkezésére. A várkerti színpadi koncertek és gyermekelőadások örömteli, felhőtlen szórakozást ígérnek a család minden tagjának. Fellép többek között Rutkai Bori Bandája, a Magyar Népmese Színház, a Csiga Duó, McDc Veres Robi freestyle rapper és a Palinta Társulat. A Fő tér ugyancsak kiemelt helyszíne a rendezvénynek, itt különleges játékok, bemutatók fogadják a látogatókat, itt lesz az ízek tere és az esti nagykoncertek helyszínéül is a Fő tér szolgál.
-Pénteken Rúzsa Magdival kezdünk, szombaton az Irie Maffia, a The Biebers és a Honeybeast zenekar lép fel, vasárnap este pedig Demjén Ferenc és zenekara ad koncertet a tűzijáték előtt – tudtuk meg Szabadkai Veritától.
Mint mondta, a sport szombaton a Miniolimpián kap jelentősebb szerepet, amikor is több mint 400 külföldi és hazai versenyző, 8 helyszínen 8 sportágban méri össze tudását.
-Az ifjúsággal folytatott párbeszédünk eredményeként, a 14-18 év közöttiek javaslatára került a programba a diákdiszkós, DJ.Frozen szombat esti műsora. Szintén a fiatalok aktivitására számítunk elsősorban a Képkirály elnevezéssel hirdetett nyereményjátékunkon, melynek keretében vasárnap délig küldhetnek be a fesztiválon készített szelfiket és rövid videofilmeket. A legötletesebbet természetesen díjazzuk is az esti záró koncert előtt – fűzte hozzá a JMSZK igazgatója.
A játékfesztivál kísérőrendezvényeként a Pápai Cseh Sörfesztiválon, cseh söröket és ízletes ételeket kóstolhatnak a látogatók az Esterházy-kastély udvarán, és a labdarúgó Európa-bajnokság csapatainak is szurkolhatnak a futballrajongók.
Az érdeklődők megtekinthetik a makett kiállítást- és versenyt, a bélyegkiállítás a JMSZK színházépületében és a Bakonyi Betyárok Motoros Baráti Körének jótékonysági motoros napját szombaton az Erzsébet-ligetben.
Áldozó Tamás polgármester a rendezvény kapcsán elmondta, a 26. Játékfesztivál idén is számos színes programmal várja az érdeklődőket. A polgármester köszönetét fejezte ki a támogatóknak, akik segítsége nélkül kevesebb műsorszám várta volna a látogatókat a hétvégén.
A háromnapos fesztivál programjai ingyenesek, szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők.

Képek:

 

 2016. június 17. péntek

 

Fő tér

17.00               DIÁK TÉR

                       Térszínező – kreatív akciócsoport
                       Hangoló – diákok örömzenéje

17.00 órától      ÍZEK TERE – ínycsiklandozó ételek, zamatos italok
18.00               Pezsdítő Dallamok -             Pápa Város Fúvószenekara és a JMSZK  
                                                                   Gyémántvirág mazsorett csoportja
19.40               Fesztiválköszöntő táncakció diákokkal

Fő téri színpad                      

19.45              ABBA Slovakia                   
21.30              RÚZSA MAGDI                                        
23.00               Utcabuli DJ Dömével

Esterházy-kastély udvara
Pápai Cseh Sörfesztivál

 

2016. június 18. szombat

Várkert

14.00 órától     Kézművesek kertje - kirakodóvásár, mesterségbemutató és alkotóműhely
14.00-20.00    JÁTÉKVÁROS

Népi játékpark - fakörhinta, századelős tér- és ügyességi játékok
FutuRobi: Mentsük meg a jövőt! - interaktív ökojátszóház „McDc” Veres Robi freestyle rapperrel
Logi-Vár várépítő fajáték, babakuckó, egyéni és társasjátékok
Óriás kirakók, kreatív műhely újrahasznosított anyagok felhasználásával
Zabhegyező játszóház - szabadtéri játékok, fotófal és kézműves foglalkozás
Nagyi kuckója - mesesarok, kézimunka és kézműves foglalkoztató
Kópé-Vár Játszóház
Retextil hintatér és műhely
Égrenéző - bolygók és csillagok csodái
Próbáld ki és megtudod! - Vakszoba
Gyurmatanoda - apró ékszerek, hűtőmágnesek süthető gyurmából
Varrás a szabadban – foltvarró műhely
Közlekedj okosan! – Totók, tesztek, játékok, "részeg szemüveg"
Hétköznapok hősei - tűzoltóautó-bemutató és játékos feladatok
Reformvilág – egészséges ételek kóstolója, életmód tanácsadás, jógasarok
Vigyél haza! – Fogadj örökbe egy kisállatot!
Lovastorna-bemutató, kiállítás, gyermeklovagoltatás
Háztáji udvar - állatsimogató
Édes kérdések a Fuky-Csokival
InvitelVáros - óriás kirakó és társasjáték, családi animációk készítése
Kisvonat

 

Várkerti színpad

15.00   JMSZK Vadvirág Néptáncegyüttes gyermekcsoportjai
16.30   Pizsamátor - Rutkai Bori Banda
17.45   Kristóf, az óriás - Magyar Népmese Színház
19.00   A hintán jó - Csiga Duó

             

Erzsébet liget       

8.00 órától XI. JÓTÉKONYSÁGI MOTOROS NAP - Bakonyi Betyárok Motoros Baráti Köre
            8.00 – 16.00 Veterán börze és jármű találkozó        

            11.00-16.00 Motoros szimulátor
            15.00-16.00 Streetfighter show
            16.30 Motoros felvonulás
            17.00 Rockers Band
            19.00 É.D.Á.SZ. AC/DC Tribute
            21.00 Cool Head Clan
            23.00 Blues Company

 

Fő tér                  

15.00 órától    ÍZEK TERE – ínycsiklandozó ételek, zamatos italok
15.00 – 20.00 JÁTÉKTÉR -  nagyméretű táblás játékok, mászófal, hajóhinta,  rodeo bika, airwheel, trambulin, gokart, bikesafe – kerékpár regisztráció

16.00               IV. Pápai Pedálos Moszkvics verseny gyerekeknek

Fő téri színpad                      

20.00              Irie Maffia                                                       
21.30              The BiEbers                                                      
23.00              HoneyBeast                                                     
00.30               Retro buli DJ Bécivel

                       Vendég: DJ Frozen

 

2016. június 19. vasárnap

 

Várkert

14.00 órától    Kézművesek kertje – kirakodóvásár, mesterségbemutató és alkotóműhely
14.00-20.00    JÁTÉKVÁROS

Natúr vidámpark – népi körhinta, logikai és ügyességi játékok
FutuRobi: Mentsük meg a jövőt! - interaktív ökojátszóház „McDc” Veres Robi freestyle rapperrel
Logi-Vár várépítő fajáték, babakuckó, egyéni és társasjátékok
Zabhegyező játszóház - szabadtéri játékok, fotófal és kézműves foglalkozás Nagyi kuckója – mesesarok, kézimunka és kézműves foglalkoztató
Kópé-Vár Játszóház
Retextil hintatér és műhely
Égrenéző – bolygók és csillagok csodái
Próbáld ki és megtudod! - Vakszoba
Reformvilág – egészséges ételek kóstolója, életmód tanácsadás, jógasarok
Közlekedj okosan! – Totók, tesztek, játékok, "részeg szemüveg"
Hétköznapok hősei - tűzoltóautó-bemutató és játékos feladatok
Hagyományőrző harcművészeti bemutató és népi játékok
Vigyél haza! – Fogadj örökbe egy kisállatot!
Háztáji udvar - állatsimogató
InvitelVáros - óriás kirakó és társasjáték, családi animációk készítése
Kisvonat

Várkerti színpad

15.30   Black Bunny Rock ’n’ Roll Club és a Balance Dance Team
16.00   FutuRobi kalandjai – élő show „McDc”Veres Robi freestyle rapperrel
17.30   Mit tudjon egy bohóc? – a Palinta Társulat interaktív gyermekkoncertje
18.45   A székely asszony meg az ördög - Szó és Kép Színpad

Fő tér

15.00 órától    ÍZEK TERE - ínycsiklandozó ételek, zamatos italok
15.00 – 20.00 JÁTÉKTÉR - nagyméretű táblás játékok, mászófal, hajóhinta, rodeo bika, bombastic, trambulin, gokart, bikesafe – kerékpár regisztráció

18.00               Tánckavalkád Rebel Lion TSE
20.45               KÉPKIRÁLY nyereményjáték eredményhirdetése
21.00              DEMJÉN FERENC és zenekara              
kb.22.30         Tűzijáték
23.00               Buli a Triász zenekarral

KÍSÉRŐPROGRAMOK

Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépülete

június 17-18-19. péntek-szombat-vasárnap

Bélyegkiállítás – Pápa Város Felnőtt Bélyeggyűjtő szakkör

június 18-19. szombat-vasárnap

            VII. Makett-Világ kiállítás és verseny a pápai Sámán Makett Club szervezésében
            19-én, vasárnap 15 órakor eredményhirdetés, díjátadás
            Nyitva tartás: szombat 10.00-20.00, vasárnap 10.00-16.00

 

Erzsébet liget

június 18. szombat

10.00-19.00 Motor- és autókiállítás - Leier Autó

Városi Sportcsarnok

június 18. szombat

            9.00 MINIOLIMPIA megnyitó

            atlétika, asztalitenisz, íjászat, judo, kosárlabda, sakk, tenisz, úszás

 

Várkertfürdő

június 19. vasárnap

10.00 Gyermek V. Vízilabda Torna

 

Várkert, Bajvívó tér

június 19. vasárnap

14.00-20.00 Autókiállítás - Leier Autó

Élménypark a Városi Sportcsarnok előtti parkolóban

a Happy New World Kft. szervezésében

június 17. péntek
17.00   Betli Duo
19.00   Kocsis Tibor
21.00   Fáraó Band fergeteges utcabál

június 18. szombat

16.00 Coctail Band
18.00 Ásós Attila koncetje (Megsárgult Levél)
19.00  Janicsák István és a Veresegyházi Asszonykórus koncertje
20.00  Rock legendák a színpadon: B-52 (élő koncert)
22.00  Something Nike buli kifulladásig

június 19. vasárnap

16.00   Bogi és Berry koncert
17.30   Janicsák Veca
18.30   Kefir (V-tech)
19.30  Kaczor Feri koncert
20.30  Csordás Tibor (Fiesta)           
22.00   3+2 nagykoncert

 
Kiemelt támogatók: Leier Autó Kft.             Hirtenberger Automative Safety Hungary Bt.
Támogatók: Boroszlán Zrt.    Concordia-Trans Kft.                        KábelszatNet – 2002 Kft.     
Pápai Asztalos Kft.    Szent Kinga Kft.        Bakonyerdő Zrt.         Cargill Takarmány Zrt.
Pápa és Környéke ÁFÉSZ     Mikro Pulver Kft.       Dolo Mobili    Schoco Bon Kft.
Fuky-csoki Édességnagykereskedés            

 

 

 

                                              A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!