Családi nap a pápai gyermekekért


2016-06-06 11:18:20  | cikk: Babos Petra  | 


Családi nap a pápai gyermekekért főképe
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pápai szervezete második ízben szervezett jótékonysági családi napot a festői Malom-tónál. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a vasárnap délutáni rendezvényt, de ennek ellenére sokan kilátogattak a tóhoz.
Dr. Hauber Károly a pápai szervezet elnöke kérdésünkre elmondta, bár az időjárás nem volt barátságos, mégis jó hangulatban telt a családi nap, melyen a szülők és a gyerekek is jól érezhették magukat.
-Nagy örömünkre, három zenekar is elfogadta a meghívásunkat, s léptek fel a jótékonysági programon. A rendezvény kettős célt szolgált: jól érezze magát mindenki, aki kilátogat, s miközben felhőtlenül szórakozik, jótékonykodik is, hiszen a programon befolyt teljes összeget a pápai gyerekeknek ajánljuk fel – mondta a szervező, majd hozzátette, tavaly a kárpátaljai gyerekeket támogatták.
A gyerekek kedvükre kézműveskedhettek

A szervezet elnöke kiemelte, nagyon fontosnak tartják a karitatív tevékenységeket és a közösségépítést is, így reményeik szerint, jövőre ismét megszervezik a családi jótékonysági napot. Idén három zenekar lépett fel, a gutorföldi T.M.K. Rock Band, a Tapolcai Fonográf emlékzenekar, és a pápai Főnix együttes, melynek dr. Gergely Sándor maga is tagja.
-Öröm számomra, hogy mindegyik zenekar azonnal elvállalta a fellépést, s teljesen ingyen léptek fel a rendezvényen, hozzájárulva a sikerekhez. Mi már második éve lépünk fel a programon, s nagyon örülünk, hogy idén is meghívtak minket. Remélem, jövőre is hasonlóan színes programot tudunk szervezni – mondta az egyik szervező, dr. Gergely Sándor.
Táncsics Tamás, a Veszprém megyei választmány elnöke is ellátogatott a családi napra, amit egy egyedülálló és példaértékű kezdeményezésnek tart a megyében.
-Egy ilyen nagyszabású eseményt mindig nehéz feladat megszervezni. Gratulálok a pápaiaknak ehhez a jótékonysági programhoz, ami a szervezetek életében fontos. Remélem, egyre nagyobb létszámmal vesznek részt a programon a jövőben a városlakók, és hírét viszik a környéken annak, hogy jelen van a párt, s remek családi napot szervez – tette hozzá.
A T.M.K. Rock Band magyar klasszikus rock és blues zenét játszott

A családi nap változatos programkínálata minden korosztály számára élvezetes kikapcsolódási lehetőséget biztosított. Az eseményre váltott jegyekből, illetve a helyszíni adományokból összesen 217.000 forint gyűlt össze, melyből a Szent Anna Plébánia segítségével a rászoruló gyerekek az ő általuk kiválasztott üzletben vadonatúj lábbelit kaphatnak. A másik részt pedig a pápai kórház gyermekosztályának kívánják adni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!