OKJ-s vizsgát tettek a refisek


2016-06-05 20:56:19  | cikk: Babos Petra  | 


OKJ-s vizsgát tettek a refisek főképe
A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája művészetis növendékei nehéz hetek előtt állnak, hiszen tegnap már elkezdődött az OKJ-s vizsga, hamarosan pedig elméletből szóban is számot adnak megszerzett tudásukról. Hasonlóan, mint az érettségin, csak ez egy emeltszintű felsőfokú szakképesítés.
Müller Anita tanszakvezetőtől megtudtuk, idén színházi táncszakon hárman, néptánc szakon pedig nyolc növendék végez.
-A diákok már pénteken számot adtak tudásukról, tételeket húztak és beugrókat táncoltak. A végzősök között kivételes tehetségek vannak, így nagyon nehéz tőlük megválni, úgy, mint ahogy tavaly sem volt egyszerű. A szívemhez nőttek, hiszen a művészetis képzésben a tanulókkal szinte állandóan együtt vagyunk, a nyarakat, a hétvégéket együtt töltöttük számtalanszor. Nehéz a szakítás, büszke vagyok rájuk. A vizsgaprodukciókra sokat készültünk, de megérte – mondta Müller Anita, aki elmondta, a tanulók több modulból vizsgáznak a szóbeli OKJ-vizsgájukon, többek között tánctörténetből, illetve színpadi ismeretekből, vagyis, hogyan kell viselkedni a színpadon, öltözködni, a színpadi gépezet összetevőit, egészségtant, a szakmai terminológiát kell elsajátítaniuk. A néptáncosok folklórismeretből és néprajzból, illetve a színpadi táncosok balett elméletből is tételt húznak – nyilatkozott Müller Anita.
A vizsgán balett gyakorlatot, jazzt, kánkánt és keringőt mutattak be, míg a néptáncosok somogyit, sárközit, gömörit, cigánytáncot, szatmárit, küküllőit és gyimesi táncokat vonultattak fel a bíráló bizottság előtt, akik el voltak ragadtatva a látottaktól.
Kiss Anita néptáncpedagógus, a vizsgabizottság egyik tagja szerint magas színvonalú produkciókat mutattak be a diákok.
-A második évfolyam végez a Refiben, s úgy gondolom kiváló munkát végeznek a tanárok. A vizsgabizottság feladata, hogy segítse az intézmény munkáját, ezért a tanárokkal megbeszéljük a látottakat. A diákok nemcsak gyakorlatban, hanem szóban is számot adnak tudásukról – fűzte hozzá a néptánc-pedagógus.
Baranyai Viktor kérdésünkre elmondta, nagyon feszült a tempó, sokat készültek az év végi vizsgákra, izgulnak mindannyian. A Refitől rossz érzés búcsúzni, hiszen sok pluszt adott nekik az intézmény, jó volt refisnek lenni. Rengeteg tapasztalatot, fejlődést és lehetőségeket kaptak az elmúlt öt évsorán. A diákok OKJ-s bizonyítványt kapnak, amivel táncos végzettségük lesz. Ezzel táncszínházaknál, profi együtteseknél vállalhatnak szerepet – hiszen szigorú követelmény lett a táncművészeti végzettség – vállalkozói igazolványt válthatnak ki, egyesületet alapíthatnak, működtethetnek és oktathatnak. Általában ezzel a végezettséggel még nem elégednek meg a tanulók, továbbtanulnak, s táncpedagógusok lehetnek a későbbiekben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!