Vereség a szezonzárón


2016-06-04 19:48:33  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Vereség a szezonzárón főképe
A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság záró fordulójában a Perutz FC az Ajka Kristály otthonába látogatott. A bajnoki évad utolsó találkozójának tétje a szép búcsú volt, Marton Miklósék szerettek volna győzelemmel jól megérdemelt pihenőjükre vonulni. A hazaiak is a három pontban bíztak, mellyel bebiztosíthatták volna a hatodik helyüket. A mieink a Simon – Horváth, Kovács, Bolla, Györkös – Somogyi, Iványi, Mészáros, Szabó – Venczel, Nagy összeállításban kezdték a találkozót. Az első félidőben a vendégek alakítottak ki veszélyesebb szituációkat, de a kaput nem sikerült bevenni, 0-0-val fordultak a felek. A folytatásban hat perc alatt két szabadrúgást is gólra váltottak az ajkaiak, előbb Bakos pontrúgása talált utat a kapuba, majd Kovács 30 méterről megeresztett kísérlete landolt a hálóban. A mieink rengeteg helyzetet dolgoztak ki, ebből azonban csak egyet sikerült gólra váltani, a 70. percben Venczel szépített, egyenlíteni azonban nem sikerült, így a Perutz vereséggel zárta a bajnokságot.

Marton Miklós: Bosszús vagyok, az ellenfél kétszer lőtt kapura, abból két gól született, nekünk legalább tíz helyzetünk volt, abból csak egy ment be. A kapunkig elvétve jutottak csak el a hazaiak, akciógólt nem is tudtak lőni. Ennek ellenére azt kell mondanom, megérdemelt hazai siker született, hiszen az Ajka helyzet nélkül két gólt tudott lőni, mi pedig egy alkalomtól eltekintve mindent kihagytunk.

Ajka Kristály – Perutz FC 2-1 (0-0) Gsz.: Bakos, Kovács ill. Venczel

Ajka Kristály: Kovács – Szabó, Hauser, Móger (’14 Székely), Bakos – Kardos (’78 Réfi), Krén, Kovács, Horváth (’88 Vajda) – Hauser (’74 Schönberger), Mayer (’80 Vastag)

Perutz FC: Simon – Horváth (’46 Németh), Kovács, Bolla, Györkös – Somogyi, Iványi, Mészáros (’54 Páli), Szabó – Venczel, Nagy

A bajnokság végeredménye:
1. Veszprém 97 pont
2. Úrkút 81
3. Perutz FC 75
4. Devecser 68
5. Balatonalmádi 57
6. Ajka Kristály 55
7. Várpalota 50
8. Ugod 46
9. Csetény 45
10. Őskü 44
11. Gyulafirátót 44
12. FAK 43
13. Pét 37
14. Dudar 35
15. Sümeg 35
16. TIAC 26
17. Herend 23
18. Peremarton 1

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!