Nagy sikert aratott a Petőfi mozi jótékonysági akciója


2016-06-02 00:51:19  | cikk: pt  | 


Nagy sikert aratott a Petőfi mozi jótékonysági akciója főképe
Több mint négyszázan vettek részt a Petőfi mozi jótékonysági vetítésein, melyeken közel százezer forint gyűlt össze az Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítvány javára.
A mozisok gyermeknap alkalmából szervezték meg a jótékony célt szolgáló előadásokat, amikre jelképes összegért lehetett jegyet váltani. Micsik Zoltán, a Petőfi mozi vezetője elmondta, a kezdeményezéssel szerettettek volna minél több embert megmozgatni, hogy sokakat megérintsen a jótékonysági akció. Ezért a moziműsorokon is feltüntették az alapítvány adószámát és bankszámlaszámát. A közönség szombaton az Alvin és a mókusokat, vasárnap pedig a Nagyon vadont nézhette meg.
– A tavalyi évben is nagyon jól sikerült a jótékonysági vetítésünk, azonban az idei még ezt is túlszárnyalta, ugyanis mindkét filmet csaknem telt ház előtt vetíttettük. Elsősorban családosok látogattak el a programra, összesen közel négyszázan fordultak meg ezen a két vetítésen – árulta el a pápai filmszínház vezetője.
A jótékonysági eseményre ellátogatók vasárnap találkozhattak az 501-es légió jelmezes tagjaival is, akik a Csillagok háborúja szereplőinek bőrébe bújtak. A fiatalok fotózkodhattak, játszhattak, vívhattak, sőt, célba is lőhettek velük. A céllövölde mellett kihelyezett becsületkasszában összegyűlt összeggel ugyancsak az Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítványt támogatták. A kétnapos rendezvénysorozat végére összesen 95 ezer forint folyt be, melyet hamarosan átadnak majd az alapítványnak. Micsik Zoltán hozzáfűzte, jövőre is mindenképpen szeretne jótékonysági vetítéseket tartani.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!