Szépen búcsúzott a Perutz FC


2016-05-28 21:44:40  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Szépen búcsúzott a Perutz FC főképe
A kiesés elől menekülő Tapolca ellen zárta a 2015/2016-os megyei első osztályú labdarúgó bajnokság hazai küzdelmeit a Perutz FC. A pontvadászat 33. fordulójában a mieink számára komoly téttel nem bírt a 90 perc, nem úgy a vendégeknek. A csapat ugyanis hetek óta versenyfutásban van Herenddel a bennmaradásért, a forduló előtt mindössze két pont választotta el őket egymástól. A TIAC tíz mérkőzés óta nem tudott nyerni, legutóbb március 26-án sikerült a három pontot begyűjteniük. A Perutz már biztos harmadikként készült a találkozóra, a csapat természetesen szerette volna egy gólgazdag összecsapással megköszönni a szurkolók egész éves biztatását. Ebben Marton Miklós első számú gólfelelősére, Venczel Zoltánra nem számíthatott, a gólerős támadó az elmúlt héten begyűjtötte ötödik sárga lapját, így kénytelen volt kihagyni a meccset. A mieink a Simon – Horváth, Kovács, Orovecz, Györkös – Bolla, Iványi, Somogyi, Szabó – Nagy, Mészáros kezdővel jó szokásukhoz híven jól kezdtek, hiszen Györkös már a harmadik percben beköszönt, a bal oldali védő Horváth beadását bólintotta a kapuba 1-0. A folytatásban némileg visszaesett a színvonal, nem forogtak veszélyben a kapuk, sok esemény nem történt, a Perutz kissé ráült az eredményre. A 35. percben ennek meg is lett a „gyümölcse”, hiszen Horváth beadásába Bolla tette bele szerencsétlenül a fejét, a labda pedig a jobb alsóban kötött ki 1-1. Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, hiszen szinte a középkezdés után megszületett a második hazai találat, Györkös beadását Szabó Zoltán fejelte a léc alá 2-1. Három perccel később következett az újabb Perutz gól, ezúttal Nagy Péter volt a feladó, passzát Iványi szépen tekerte a kapu bal oldalába 3-1. A második félidő Somogyi ordító ziccerével indult, a középpályás tíz méterről lőtt mellé, majd futószalagon jöttek a nagyobbnál nagyobb hazai lehetőségek. Az 56. percben Szabó szabadrúgásból duplázott, majd Véber ziccere maradt ki, nem sokkal később pedig Orovecz forgácsolta szét a kapufát. Az utolsó húsz percben Somogyi mesterhármasának tapsolhattak a nézők, a középpályás előbb Nagy passzát lőtte a bal felsőbe, három perccel később megint Nagytól indult az akció, középre ívelését Páli fejelte a teljesen üresen érkező Somogyihoz, akinek közelről nem volt nehéz dolga 6-1. A kegyelemdöfés a 90. percben jött, Marton Miklós hajszálpontos szabadrúgását megint Somogyi fejelte egy méterről a hálóba 7-1. A hazaiak ilyen arányban is megérdemelten nyertek, és elérték céljukat, szép gólokkal köszönték meg a drukkerek egész éves biztatását. A bajnokság június 4-én Ajkán zárul.

Perutz FC – TIAC 7-1 (3-1) Gsz.: Györkös, Szabó 2, Iványi, Somogyi 3 ill. Bolla (öngól)

Marton Miklós: Jó játékkal nyertünk ma, emellett megpróbáltunk szépen is játszani, kiszolgálni a közönséget. Elégedett vagyok, a helyzetkihasználáson van még mit javítani, de a második félidőben véleményem szerint tetszetősen futballoztunk. Szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, akik hozzásegítettek minket ehhez a bronzéremhez, köszönöm a szurkolók, a város, a szponzorok belénk fektetett bizalmát.

Perutz FC: Simon – Horváth (’64 Németh), Kovács, Orovecz, Györkös (’75 Marton) – Bolla, Iványi, Somogyi, Szabó (’59 Véber) – Nagy, Mészáros (’52 Páli)

TIAC: Schmidthoffer – Balogh, Bardon (’62 Ékes), Horváth Á., Gergulás (’75 Szabó T.) – Szabó B. (’79 Illés), Pupos, Dobján, Horváth R., - Lajtai (’62 Deák), Tüske (’79 Nagy)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!