Sikerült a tisztes helytállás


2016-05-28 14:58:32  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Sikerült a tisztes helytállás főképe
Veszprém ellen zárta 2015/2016-os pontvadászat hazai találkozóit a Pápai Egyesített Labdarúgó Club U18-as és U16-os együttese. Elsőként az U18-as csapat lépett pályára, a hazaiak 2-0-s félidő után 6-1-es vereséget szenvedtek, ez a siker egyben a veszprémi gárda bajnoki címét is jelentette. A fiatalabbak a Munkácsy Sporttelepén szerepeltek, céljuk a tisztes helytállás volt. Ez eleinte úgy tűnt, nem fog sikerülni, tíz perc elteltével a Veszprém ugyanis már két góllal vezetett, sőt a játékrész hajrájában Gálfi duplájával már 0-4 volt az állás. A második félidőben hősiesen védekezett a PELC, Dokter kapus kiválóan védett, így nem változott az eredmény. Orovecz András a lefújás után úgy vélekedett, mindkét bajnokin megérdemelten nyert a Veszprém, amiatt viszont bánatos volt, hogy egyik összecsapáson sem tudott cserélni, ugyanis nem volt kit pályára küldjön.
- Úgy érzem játékosaim a fizikai és mentális teljesítőképességük határán vannak, ebben nem volt több, az erőviszonyoknak megfelelő eredmények születtek. Gratulálok a Veszprém bajnoki címéhez, és a játékosaimnak is dicséret illeti, hiszen annak ellenére, hogy a hátsó régióban végeztünk, mindent megtettek. Nem titok, hogy létszámgondokkal küzdöttünk, sajnálom, hogy néhány játékos elzárkózott attól, hogy segítse a két korosztályt, de akikre számíthattunk, azokra egy rossz szavunk sem lehet, köszönöm az egész éves teljesítményüket.

PELC U18 – Veszprém 1-6 (0-2) Gsz.: Koch ill. Mékli 3, Petróczi, Felber, Kun

PELC U16 – Veszprém 0-4 (0-4) Gsz.: Király 2, Gálfi 2

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!