Muzsika Zsuzsika és a zene öröme


2016-05-19 18:41:42  | cikk: ha  | 


Muzsika Zsuzsika és a zene öröme főképe

Négy nap alatt 11 zenei foglalkozást tartottak alsó tagozatos kisdiákoknak a Bartók Béla Zeneiskolában ezen a héten. A művészeti iskolában négy éve hagyomány már, hogy májusban a város és a környék első, második és harmadik osztályosait zenés mesejátékra, hangszerismertetőre invitálják az intézménybe. Idén a Muzsika Zsuzsika című bábelőadás várta a gyerekeket, összesen több mint 700 diák vett részt a foglalkozásokon.

A játékos előadás szövegét és zenei anyagát Nagy Tiborné állította össze. Hetyei József, a Bartók Béla Zeneiskola igazgatója elmondta, hogy a program célja kettős; egyrészt szeretnék minél több hangszerrel megismertetni a gyerekeket, másrészt szeretnének kedvet ébreszteni a zenehallgatáshoz, esetleg zenetanuláshoz.

Nagy Tiborné állította össze az előadást

Muzsika Zsuzsika, az előadás főszereplője szomorú, mert nem tudja, mi jelenthetne igazi örömet számára, aztán a zenei részletekkel, vidám jelenetekkel fűszerezett bemutató végén rájön, hogy a muzsika, a hangszerek világa az, ami vidámságot hoz a mindennapokba. A történet nagyon tetszett a gyerekeknek, a munkácsys Fejes Lili és Gergely Hanna szerint nagyon szépen szóltak a hangszerek és vicces volt a történet is. Tóth Benedeknek a fuvola hangja tetszett a legjobban.

Muzsika Zsuzsika most már vidáman pihen a hangszerek társaságában, de a zenei programok még folytatódnak a Bartók Béla Zeneiskolában. Indul ugyanis a Hangfogócska-sorozat, az első alkalom május 21-én, szombaton 10 órakor kezdődik az intézmény dísztermében, a gyerekek a fúvós hangszerekkel ismerkedhetnek meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!