Tegyetek tanítvánnyá minden népet - VI. Ökumenikus Nap


2016-05-18 22:29:00  | cikk: pgya  | 


Tegyetek tanítvánnyá minden népet - VI. Ökumenikus Nap főképe
Megújuló egység Pápán – a városban működő történelmi egyházak ezzel a címmel szervezték meg az VI. Pápai Ökumenikus Napot pünkösdhétfőn, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a kereszténység egységére, s hangsúlyozza mindazt, ami összeköt – emelte ki a rendezvény egyik szervezője, ifj. Márkus Mihály református lelkipásztor.

A pápai római katolikus plébániák, a Református Egyházközség, az Evangélikus Egyházközség és a Sarokkő Baptista Gyülekezet szervezésében megvalósuló Ökumenikus Nap idén az esős időjárás miatt – a tavalyihoz hasonlóan – a Szent István Római Katolikus Általános Iskola aulájába szorult. A szervezők a Fő téren állították fel a színpadot – közben eleredt az aranyat érő májusi eső –, ifj. Márkus Mihály lelkész köszöntötte a megjelenteket, elmondta, hogy az ökumenikus nap célja, hogy oda vigyék Isten szent lelkét, ahol az élet zajlik, megmutatva: lehet Istent együtt dicsőíteni. Majd átadta a szót Unger Tamás alpolgármesternek, aki a VI. Ökumenikus Nap margójára elmondta:

Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy az keresztény Európa újra önmagára talál

- Nem is találhatnánk jobb alkalmat és nyilván nem is véletlen, hogy pontosan Pünkösd ünnepén tartják a szervezők az Ökumenikus Napot Pápán, immáron hatodik alkalommal. Pünkösd annak az egységnek, egymásra találásnak a jelképe, ami közös nyelvet adott az eltérő nyelveket beszélőknek, a másként gondolkodóknak, képessé tette őket arra, hogy megértsék az üzenetet, ezzel erőt adott és egységet teremtett. Megteremtette a kereszténységet. Ezt az egységet napjainkban több oldalról is fenyegetés éri – majd felsorolta többek között a kereszténységet kigúnyoló médiákat, az egyre nagyobb teret nyerni igyekvő, erőszakos, intoleráns vallási kultúrát egyik oldalról, és egy hihetetlen mértékű társadalmi közömbösség az európai emberek részéről.

A szervezők elképzelése szerint az ökumenikus nap helyszínéül a Fő tér lett volna a legideálisabb, de az időjárás közbeszólt, ezért a rendezvények idén is a Szent István Általános Iskola aulájában lettek megtartva

- Ezért fontos, hogy az olyan rendezvények, mint az Ökumenikus Nap meg tudják mutatni ennek az egységnek kortól, nemtől, mindentől független szépségeit, „végtelen árnyalatait és megfoghatatlan finomságait”, azaz a „lélek ünnepét”, legyen az egyéni vagy csapatjáték, zene, tánc, színjátszás, gasztronómia vagy bármi, a hétköznapi életünket alkotó apróság. Kívánom, hogy ez az egység tartson ki, erősödjön, tudja magát megújítani, újra és újra megmutatni és csatlakozzanak hozzá minél többen! – fejezte ki jókívánságait Unger Tamás a rendezvény szervezői, résztvevői felé. A megnyitót követően megérkezett a májusi zápor, így a színes programok beköltöztek a Szent István Római Katolikus Általános Iskola aulájába.

Együtt imádkozni, egységben és közösségben élni – e gondolatok mentén állt össze a pünkösdhétfői ökumenikus nap programja. A szervezők igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy minden korosztály megtalálja a számára érdekes műsort.

A Jézus és a gyermekek című előadás lekötötte a kicsinyek figyelmét

A megnyitót követően több helyszínen is elkezdődtek a különböző programok. A közös játék szellemében zajlott le a felekezetek és oktatási intézmények csapatainak részvételével az Ökumenikus Floorball Kupa a katolikus iskola tornatermében, továbbá eredményt hirdettek a rajzversenyen résztvevők között is, idén összesen 143 rajz érkezett be a pályázatra. Több tanintézmény műsort mutatott be a közönségnek, felléptek a Szent Anna Óvoda kicsinyei. A Szent István Általános Iskola aulájában Jézus és a gyermekek című bábelőadást nézhették meg az érdeklődők. A bábelőadás szövegkönyve nyerte a tavalyi ökumenikus napra kiírt bibliai történetet dramatizáló versenyt. A Szent István Általános Iskola diákjai Noé bárkája című produkciójukat adták elő. A Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc alapfokú művészetoktatási intézményének növendékei Táncolkodó címmel mutattak be különböző tájegységek néptáncaiból egy kis ízelítőt. Felléptek a Nefelejcs és a Pipitér csoportok ifjú táncosai. A néptáncos produkciót követően a Bibliai történet mesélő verseny résztvevőit díjazták. A Pápai Református Gimnázium tanulói Karinthy Frigyes Barabbás című egyperces novellájának színpadi adaptációját adták elő.

A néptáncosoknak is alkalmuk nyílt megmutatni, hogy nem csak szavakkal lehet Istent dicsőíteni

Ugyancsak az önfeledt közösségi élmény jegyében álltak színpadra az egyes gyülekezetek zenéhez, énekléshez értő tagjai, akik együtt dicsőítették a Megváltót a délutáni ökumenikus koncert alkalmával immár hatodik alkalommal. „A mennyben fenn”, „Nincs más Isten”, „Lélek szállj le ránk”, „Csak Jézusnak szolgálok” – többek között ezen dalok csendültek fel az ökumenikus zene- és énekkar tolmácsolásában Isten dicsőítésére.

A pünkösdi egyházi programot színesítette a bibliai ételkóstoló, ahol Sára lángosát, Dániel pikáns lencse-labdacsait, pászkát, túró-krémet szolgáltak fel, desszertként pedig kókuszos zabgolyókat és a „Fáraó vajaskeksz”-éből kaptak az ínyencek.

Orbán Attila kertelés nélkül mondta ki az igazságot: bűnösök vagyunk, akikért Jézus jött el, hogy megtisztítson bennünket

A VI. Pápai Ökumenikus Nap záróprogramja a közös istentisztelet volt, az igét a Tolna megyei Szárazd falu evangélikus lelkésze, polgármestere, Orbán Attila hirdette. „Erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt az egész világon mindenhol” - idézte a lelkész az Apostolok cselekedeteiből a bibliai versrészletet. Orbán Attila arról beszélt, hogy az Isten melletti döntésről szól minden igehirdetés.
- Járjunk az igazságban, ne hazudjunk. Ha nem Krisztus az életünk kősziklája, akkor mesevilágban élünk. Az igazság pedig az, hogy bűnös emberek vagyunk és a bűn zsoldja a halál. A bűn az, ha nem Isten dicsőségére élünk, ezért Isten akarata szerint kell élni, minden pillanatban feltenni magunkban a kérdést: az adott helyzetben Jézus miként cselekedne? - fogalmazott a lelkész.
Az estet a Karneol zenekar koncertje zárta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!