Süteménysütő-verseny Tapolcafőn


2016-05-18 01:05:19  | cikk: pt  | 


Süteménysütő-verseny Tapolcafőn főképe
Az első alkalommal megtartott tapolcafői süteménysütő-versenyen összesen húszan szálltak versenybe a legügyesebbeknek járó arany, ezüst, valamint bronz habverőért, illetve a közönség elismeréséért.
A gasztronómiai programot a februárban megalakult tapolcafői Napfény Nyugdíjasklub szervezte meg a helyi művelődési házban. – Klubunk még nagyon fiatal, ennek ellenére sokan jelen voltunk az első ízben megtartott süteménysütő-versenyünkön. Mindenki nagyon jól érezte magát, a sütemények pedig rendkívül ízletesek voltak, és az utolsó darabig elfogytak. Azt hiszen, ez mindent elárul – mondta mosolyogva Végh Ferencné, a Napfény Nyugdíjasklub elnöke.
A süteménysütő-versenyre készültek torták, többek között habos és krémes sütemények, illetve pogácsák is. Az első helyezettnek járó díjat Kovács Lászlóné érdemelte ki, a közönség pedig Papatyi Károlyné karamellás krémesét ítélte a különdíjra érdemesnek. Végh Ferencnétől megtudtuk, jelenleg 26 főt számlál a klubjuk, és bíznak benne, hogy a későbbiekben új tagok is szívesen csatlakoznak majd hozzájuk.
Zsegraics Gyula önkormányzati képviselő, Pápa tapolcafői részönkormányzatának elnöke kiemelte, településükön már régóta eredményesen működnek a különböző civil egyesületek: a helyi sportegyesület, a Forrás Népdalkör, a Tapolcafői Kertbarát Kör. Ezekhez csatlakozott a közelmúltban megalakult nyugdíjasklub is.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!