Sváb táncház, ételkóstoló és játékok a nemzetiségi héten


2016-05-13 21:35:40  | cikk: Babos Petra  | 


Sváb táncház, ételkóstoló és játékok a nemzetiségi héten főképe
A pápai Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi és Nyelvoktató Általános Iskola évről évre felidézi a „Zweiglein”, azaz az Ágacska történetét, melynek segítségével a német nemzetiségi tagozatra járó diákok közelebb kerülhetnek a magyarországi németek történetéhez, a régi sváb hagyományokhoz, szokásokhoz. A hetedik osztályos tanulók számára szervezett projekthét minden évben izgalmas programokkal és foglalkozásokkal várja a népes diáksereget.

Szücs Judit, az idegen nyelvi munkaközösség-vezetőjétől megtudtuk, az intézményben már több mint 15 éve folyik a magas színvonalú nemzetiségi oktatás, melyben nagy hangsúlyt fektetnek a sváb hagyományok megismerésére, megőrzésére és ápolására. A nemzetiségi projekthetet hatodik éve szervezik meg.

Hétfőn egy rendhagyó németórán Kőszegi József, az iskola egyik diákja, Kőszegi András nagypapájának érdekes beszámolóját hallgathatták meg a diákok a svábok életéről és szokásairól. Kedden Gannára kirándultak, ahol Kőszegi József született. Megtekintették a falut, a régi sváb házakat, s ellátogattak az Esterházy Mauzóleumba, a Szent Vendel templomba. Szerdán azok a diákok, akik részt vettek a kiránduláson, élménybeszámolót tartottak diáktársaiknak. Emellett szerdán a kékfestés rejtelmeivel ismerkedtek a gyerekek, Gerencsér Zsolt kékfestő mester vezetésével saját maguk is elkészíthettek egy terítőt. A projekthét egyik legfontosabb állomása a csütörtök délután volt, amikor öt helyszínen különböző érdekes foglalkozások vártak a gyerekekre.
Az egyik teremben német játékokkal ismerkedhettek a tanulók, míg egy másikban levendulából illatpárnát készíthettek. Kipróbálhatták a sváb táncot, és természetesen a sváb ételeket is megkóstolhatták, mint például a kukoricaprószát, a lekváros krumplispogácsát, a túrós süteményt és stanglit. A program különlegessége a sváb konyha volt, ahol Masszi Ferencné közreműködésével vajat köpülhettek a diákok, ez rendkívül tetszett nekik, hiszen friss vajas kenyeret is ehettek - mondta Szücs Judit.

Méhringer Barbara Éva 7. n osztályos diák elmondta, nagyon jól érezte magát a nemzetiségi héten, amelyen minden évben részt vesz. A tanárok rendszeresen igyekeznek színes programokkal bemutatni a magyarországi németek történetét, életét, szokásait. Barbara legjobban a levendula párnácska készítését élvezte, amit a szobájában helyez majd el, mivel nagyon szereti ezt a kellemes illatú növényt.

A projekthét kedden kiállítással zárul, melyen a hetedikesek bemutatják, mi mindent készítettek és tudtak meg a magyarországi németség történetéről és szokásairól.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!