Tanári hangverseny a jubileum jegyében


2016-05-13 17:44:37  | cikk: ha  | 


Tanári hangverseny a jubileum jegyében főképe

Alapításának 80. évfordulóját változatos programsorozattal ünnepi a Bartók Béla Zeneiskola. A rendezvények közt helyet kapott a hagyományos tanári hangverseny is. A művészeti iskola pedagógusai közel két órás telt házas koncertet adtak a zeneiskola dísztermében. Az értékes zene otthona - ez az iskola mottója, s ezt igazolta a tanári koncert is.

Szonáták, áriák, szvitek is szerepeltek a műsorban, mely nemcsak repertoárjában, hanem a hangszereket tekintve is rendkívül változatos volt. Szóló- és kamaradarabokat is játszottak az iskola pedagógusai, bizonyítva, hogy nemcsak tanítják, hanem magas szinten művelik is a hangszeres muzsikát. A közönség soraiban ott ültek a tanítványok is.

Nagyon sokan ott voltak a jubileumi tanári hangversenyen

Hetyei József igazgató elmondta, hogy jelenleg 306 diákja van az intézménynek, közel húsz pedagógus tanítja őket. Ez a létszám az optimális, tette hozzá az igazgató. Amikor még a kastélyban működött az intézmény, több mint négyszáz diák tanult zenét, aztán ez a szám csökkenő tendenciát mutatott, pár évvel ezelőtt csak 280 zeneiskolás volt. Ezt a folyamatot egy nagyon tudatos beiskolázási programmal megállították és most teljes kihasználtsággal működik az intézmény.

Az óvodások és a kisiskolások számára is szerveznek játékos hangszerismertető foglalkozásokat, népszerű a Hangfogócska, mely egy három alkalmas tematikus sorozat, erre szombatonként várják majd a gyerekeket. A Muzsika Zsuzsika vidám történetei című zenés-hangszeres bábjátékra az általános iskolák alsó tagozatosait invitálják jövő héttől.

Természetesen nem csak a leendő növendékek kapnak nagy figyelmet, a Bartók Béla Zeneiskola mottójához híven a diákok is bizonyítják, hogy az intézmény minőségi zene otthona, hisz a megyei, regionális és országos versenyeken is jól szerepelnek a tanulók. Az iskola a tanévet egy nyári táborral zárja június 20-24. közt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!