Lezajlott az első foglalkozás


2010-04-08 18:44:37  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


Lezajlott az első foglalkozás főképe
Megkezdődött a Médiasuli foglalkozássorozata ma délután a Somogyi József Galériában. Az első alkalmon bemutatkoztak a különböző témakörök vezetői, Nagy Imre újságíró, Varga András, a Pápa Városi Televízió főszerkesztője és Mike László vezető operatőr. Az első három hónapban a mozgóképnyelv rejtelmeibe, majd a média világába enged bepillantást a kurzus, melyet Kocsis Gyula, a Tudás-Szín-Tér programban helyet kapó Médiasuli szakmai koordinátora vezet. A lényeg az, hogy a hallgatók – a  mozgóképnyelvi ismeretek elsajátítása mellett – tudatos médiafogyasztókká váljanak. Lássák, értsék és tudják értékelni azt, amit látnak – foglalta össze a tanfolyam céljait Kocsis Gyula.
A 2011-ben záruló kurzuson 15 diák vesz részt. A Médiasuli következő szakaszában az újságírás fortélyait ismerhetik meg a hallgatók, majd részt vehetnek a Pápa Városi Televízió munkájában.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!