Bibliai történeteket meséltek


2016-05-06 20:31:30  | cikk: ha  | 


Bibliai történeteket meséltek főképe

Május 16-án immár hatodik alkalommal szervezik meg a pápai történelmi felekezetek az Ökumenikus Napot. Ehhez kapcsolódóan hirdettek meg már korábban egy bibliai történet-mesélő versenyt, általános és középiskolások számára. A megmérettetésre 67 diák jelentkezett, az alsós mezőny volt a legnépesebb, de regisztrált néhány középiskolás is. A város iskoláiból és a környék egyházi intézményeiből érkeztek a résztvevők.

A megmérettetésnek a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola adott otthont. A vendégeket az evangélikus templomban fogadták, ahol a zenés áhítatot követően Márkus Mihály református lelkész köszöntötte a diákokat és a felkészítő hitoktatókat, akik a szöveg választásában szabad kezet kaptak, több szempontból is. Egyrészt tényleg szabadon választott volt a szöveg, akár az Ószövetségből, akár az Újszövetségből is mondhattak részletet a versenyzők, másrészt azt is eldönthették, hogy szó szerint idézik-e a történetet vagy saját szavaikkal mondják el.

A templomban Márkus Mihály református lelkész köszöntötte a verseny résztvevőit

A versenyzőket három csoportba osztották, az 1-2., a 3-4. osztályosok, valamint a felső tagozatosok és a középiskolások kerültek egy-egy zsűri elé. A verseny házigazdája, a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola igazgatója, Szücs Gábor elmondta, hogy mindhárom zsűri két-két főből áll, egy lelkész vagy pap és egy magyartanár, drámatanár vagy épp színjátszó bírálta a gyerekeket. Az előadásmód mellett azt is figyelembe vették, hogy értik-e a diákok a választott történet mondanivalóját.

A versenyt most szervezték meg először, de valószínűleg hagyományos eleme lesz az Ökumenikus Napnak

Az elmondott bibliai részletek nagyon változatosak voltak, Józsefről és testvéreiről éppúgy hallhattak történetet a résztvevők és az érdeklődők, mint például Noé bárkájáról, az égő csipkebokorról vagy épp a világ teremtéséről. Márkus Mihály elmondta, hogy a hittanos tankönyvekben a gyerekek életkorának megfelelő történetek olvashatók, az is segíthetett a választásban.

A verseny három korcsoportjának első helyezettjei, Németh Abigél, Mező Péter és Bogdán Ibolya a VI. Pápai Ökumenikus Napon is elmondják majd azokat a történeteket, amivel a versenyen indultak.

Képek:

Eredmények:

1-2. osztály
1. Németh Abigél     Gyurátz
2. Holb Etele        Tarczy
3. Simon Szimonetta  Tarczy

3-4. osztály
1. Mező Péter          Weöres
2. Tompa Flóra        Erkel
3. Fonnyadt Boglárka  Gyurátz

Felső tagozat
1. Bogdán Ibolya      Szt. István
2. Matting Eszter     Munkácsy
3. Porpáczy Johanna   Gyurátz
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!