A ballagtató osztályfőnököket köszöntötte a polgármester


2016-04-29 21:36:37  | cikk: Babos Petra  | 


A ballagtató osztályfőnököket köszöntötte a polgármester főképe
Pápán régóta hagyomány, hogy a városi ballagást megelőző délután a városvezetés a ballagtató osztályfőnöknek köszönetet mond áldozatos munkájukért, hogy végigkísérték, segítették útjukon a fiatalokat az elmúlt években. Így történt ez ma is, Áldozó Tamás polgármester a Városházán üdvözölte a 23 ballagó diákközösség osztályfőnökökét és az intézmények igazgatóit.

A városvezető elmondta, a ballagás a családok és az iskolák ünnepe elsősorban, de ilyenkor meg kell emlékezni azokról a tanárokról is, akik elvezették idáig a diákokat. Fontosnak tartja, hogy az osztályfőnököknek köszönetet mondjon munkájukért az önkormányzat, a város polgárainak képviseletében.

Németh András, a Türr István Gimnázium és Kollégium 13. A osztályának osztályfőnöke. Ez volt az első osztálya, és már most tudja, hogy nagyon szívesen fog visszaemlékezni diákjaira. Mint mondta, a 38 fős csapatot harmadik évben vette át, s akkor lett a földrajz és testnevelő tanáruk is. Az osztállyal hamar megtalálta a közös hangot. Vidám, de fegyelmezett, jó tanuló közösséget alkotnak, akikre igazán büszke lehet az osztályfőnök.
-Rendkívül aktívak voltak a kulturális és sportprogramokban egyaránt. Szerveztek klub délutánokat, voltunk kerékpártúrán és nyári táborban, kirándultunk a Balatonhoz és Budapestre is. Szépen összecsiszolódtunk az évek során, s most már itt állunk a búcsúzás küszöbén. Mindig örömmel fogok visszaemlékezni az első osztályomra, akikkel sok közös emlékünk van. Holnap, az utolsó reggeli osztályfőnöki órán még néhány hasznos útravalóval ellátom őket, aztán együtt elballagunk az alma materből – mondta Németh András.

A polgármester pezsgővel köszöntötte a pedagógusokat és igazgatókat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!