Lengyel Ferenc veszi át az Ajka irányítását


2016-04-29 11:32:41  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Lengyel Ferenc veszi át az Ajka irányítását főképe
Az idei szezonban immár negyedik alkalommal ismét edzőt váltott az NB II-ben szereplő Ajka, az új szakember Pápáról érkezik – adta hírül a veol.hu. Az FC Ajkát ősszel Jákli Péter irányította, az ajkai edző az idény első felének végén lemondott, s télen új stábot igazolt a klub. Nem jöttek be azonban a számítások, Székely Tibor vezetőedző, majd legutóbb Artner Tamás szakmai igazgató is felállt a komoly bajban lévő alakulat kispadjáról. Utóbbi távozása után hamar megtalálta az új trénert a klub, a következő, Budaörs elleni meccsen már Lengyel Ferenc dirigálja a társaságot. A PELC szakmai igazgatója a szezon végéig kapott megbízást.
- Nem titok, hogy az ajkai vezetőkkel több éve megvan a kapcsolat, s most, Artner Tamás távozását követően ismét felmerült a nevem. Köszönet a PELC vezetőinek, hogy lehetővé tették szerepvállalásomat. Megpróbálom ezt a hat meccset úgy levezetni, hogy a csapat tisztességesen fejezze be a bajnokságot. Homokba nem dugom a fejem, a labdarúgásban csoda csak ritkán van. Ugyanakkor az eddigi edzéseken úgy dolgoztunk, hogy szeretnénk megverni a Budaörsöt. Nagy szakmai újítások nyilván nem lesznek, a legfontosabb feladat az, hogy megváltozzon az öltözői hangulat. Ha hétvégén szép eredményt tudnánk elérni, kicsit könnyebb időszak következne – fogalmazott a szakember.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!