Kis híján elszórakozta előnyét a PKC


2016-04-28 19:09:16  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kis híján elszórakozta előnyét a PKC főképe
Az NB I/B-s kosárlabda bajnokság rájátszásban a Concordia Motax KC Pápa alakulata egy hét alatt másodszor csapott össze Budafok alakulatával. A sorsolás szeszélye folytán ugyanis április 22-e után öt nappal később a negyedik körben ismét találkoztak a felek. Idegenben tízpontos pápai siker született (69-79), és a bennmaradás kiharcolása szempontjából a pápaiak fejében a győzelmen kívül más eredmény meg sem fordult. Jól is indult a meccs, hiszen Németh keze kintről nem remegett meg, a tripla után Keresztes középtávolijával 5-0-át mutatott a tábla. Kiválóan működött a hazai védelem, négy perc alatt mindössze két pontot engedélyezett a vendégeknek, a budafoki tréner időt is kért (10-2). A rövid megbeszélés hatott, hiszen Drevenka két triplájával felzárkóztak a vendégek, igaz ehhez kellett a mieink lassúbb játéka, 22-16-al fordultak a csapatok. A második játékrész is hazai szempontból jól indult, Puszta lejáró időnél dobott hármasával már tíz pont volt a különbség (29-19), ám az ellenfél agresszív, egész pályás letámadásra váltott, mely megzavarta a Pápát, a negyed derekára felére csökkent az előny (31-26). A 40-31-es félidei állás Horváth triplájával alakult ki. A nagyszünet után folyamatosan növelte előnyét a hazai csapat, mindenki hozzátette a maga pontjait, mellyel 19 pontos, megnyugtató előnnyel várhatta a negyedik negyedet. A záró felvonást tehát 19 pontos előnnyel kezdték a mieink, ám a magabiztos vezetés hamar elolvadt, egy 2-10-es szakasz után Vajda József időt kért (70-59). A rövid fejmosás sem hatott, teljesen szétesett a játékunk, az ellenfél pedig érthető módon vérszemet kapott, lendületes támadásaikkal folyamatosan faragták a különbséget. Két és fél perccel a vége előtt egy újabb vendég hármassal már csak egy pont volt a differencia (73-72), sőt az időkérés után már a Budafok vezetett. Újabb egy perc elteltével szerencsére Németh beszórt egy triplát, Szanati és Puszta is jól büntetőzött, így a vártnál nehezebben, de behúzta a nagyon fontos találkozót a PKC.

Concodia Motax KC Pápa - Microsec Budafok 82-74 (22:16; 18:15; 28:18; 14:25)

Vajda Balázs: Amikor ment a játék, volt ritmusunk és megnyugtató előnyben játszottunk, ezt leszámítva hullámzó volt a teljesítményünk. Az ellenfél egész pályás letámadását lassan reagáltuk le, volt néhány fegyelmezetlenség. Küzdelmes, nehéz meccs volt, nem játszottunk jól, de ha nehezen is, behúztuk sorozatban a hatodik mérkőzésünket is.

PKC: Puszta Dávid 20/3, Keresztes Rafael 14, Németh Armand 14/6; Szanati Mátyás 10; Horváth Attila 7/3; Rédey Bálint 6; Vajda Balázs 5/3, Kutasi Gergely 4; Hole Martin 2; Fülöp András, Perger Bálint, Pölöskei Kristóf

A PKC május 6-án 17:45-től a MAFC II-t fogadja.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!