Kisorsolták a Mozdulj Pápa nyerteseit


2016-04-28 17:48:51  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kisorsolták a Mozdulj Pápa nyerteseit főképe
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az elmúlt héten öt helyszínen nagy sikerrel zajlott le a Mozdulj Pápa szabadidősport rendezvény. A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ szervezésében megvalósuló eseményen kicsik és nagyok, fiúk és lányok, fiatalok és idősebbek egyaránt megtalálhatták a számukra legideálisabb mozgásformát. A kétnapos eseményen érdemes volt a szervezőknél regisztrálni, hiszen a résztvevők közül a legszerencsésebbek értékes nyereményekkel gazdagodhattak. A sorsolást csütörtökön meg is tartották a JMSZK-ban, Illés Viktória művelődésszervező és Németh Máté sportszervező közösen sorsolták ki az ajándékokat, melyek között Várkertfürdő-, és kalandpark belépők, étrend-kiegészítők, szépségápolási termékek és Mozdulj Pápa póló is szerepelt. Illés Viktória sikeresnek értékelte az idei rendezvényt is, hiszen mint mondta, közel 1800-an látogattak ki az öt helyszínre, és reményét fejezte ki, hogy a hatodik alkalom is legalább ilyen látogatott és jó hangulatú lesz.

A nyerteseket a regisztrációs lapon megadott elérhetőségeken értesítik, a szerencsések névsora IDE kattintva érhető el.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!