Mester és tanítványainak közös kiállítása


2016-04-27 23:32:10  | cikk: Babos Petra  | 


Mester és tanítványainak közös kiállítása  főképe
Katona György és négy tehetséges tanítványának festményeiből nyílt kiállítás a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ emeleti előterében. A nemrégiben önálló tárlattal jelentkező Lőwenberger Patrik, - a Szélesvíz című pápai folyóirat borítóoldalán is szereplő - Békefi Bonita végzős művészeti tagozatosok, valamint az alsóbb éves Kocsis Borbála és Simon Kata Rebeka eredményes munkáira csodálkozhat rá a látogató, hogy hová is jutottak el négy, illetve öt képzőművészeti tagozatos tanulás után. Ezek a képek elsősorban az iskolai feladatok sikeres megoldásai, ugyanakkor a diákokban készülődő művészt is bemutatják.

A kiállítást Veress Zsuzsa magyartanár ajánlotta a művészetbarát közönség figyelmébe. Mint mondta, nagyon kényes dolog képzőművészetet tanítani.
-Középiskolás korban kiderül, hogy nemcsak veleszületett tehetség kell a festéshez, hanem ez egy tanulható szakma is. És meg is kell tanulni a mesterségbeli alapelemeket, fortélyokat. A tanár felelőssége óriási. Ha igazi mester, akkor úgy tud tanítani, hogy míg tanítványai munkáját korrigálja, hibáikat, ügyetlenségeiket javítgatja, addig meg is erősíti őket abban, amiben ügyesek. Katona György úgy tanít, hogy szembesíti tanítványait a hiányosságokkal, rákényszeríti őket, hogy megküzdjenek egy-egy nehéz feladattal, de munkatársnak is tekinti őket. Kapcsolatuk a kölcsönös megbecsülés és tisztelet alapján áll. És ez a munkakapcsolat nagyon személyes, érzelmi viszony mindkét fél részéről – hangsúlyozta Veress Zsuzsa.
A megnyitón Veress Zsuzsa a Mester és tanítványainak kiváló kapcsolatáról beszélt

Katona György jelen kiállításán zömében olyan munkáit állította ki, melyek eddig nem szerepeltek más tárlatokon, főleg az elmúlt két év festményei. A képek közösségben, a művésztelepeken készültek, ahol professzionális művészek és amatőr hobbifestők kollegiális, baráti együttlétben alkotnak. Itt nemcsak látják egymás képeit, hanem szakmai tanácsot is kérnek és elfogadnak egymástól az alkotók.
A mester elmondta, szeretné a tanítványainak átadni, amit tud. Örül, hogy néhány diákjával közösen állíthatott ki, ez jóleső érzéssel töltötte el. Úgy gondolja, tanítványai jó úton haladnak, s véleménye szerint a későbbiekben is ezzel a szakmával fognak foglalkozni, s reméli, sikeresek lesznek.

Lőwenberger Patrik hírportálunk kérdésére elmondta, Katona György rendkívül sokszínű mester, nagyon pozitív hatással van rá, mind lelkileg, mind festészetileg.
-Jó érzés, hogy tényleg kollégájaként kezel minket, sokszor szigorú, de következetes és jó tanár nagyon, örülök, hogy ő a mesterem – tette hozzá a fiatalember.

A tárlatmegnyitón fuvolán Horváth Dorina működött közre. A szemet gyönyörködtető képek május 20-ig tekinthetőek meg a JMSZK nyitvatartási idejében.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!