Elültették a csemetéket a Külső-Várkertben


2016-04-27 22:53:18  | cikk: HuHa  | 


Elültették a csemetéket a Külső-Várkertben főképe
Április 25-én kiássuk a gödröket és kedden, 26-án megkezdjük a csemeték ültetését – mondta el múlt heti sajtótájékoztatóján Horváth Iván, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese a Külső-várkerti parkerdő-kialakítás következő munkafázisáról. A bejelentést a megvalósítás követte, hétfőn reggel az erdőgazdasági vállalat szakemberei és a Mező több tucat erdésztanulója vonult fel a beavatkozási területre, hogy elültessék a 164 facsemetét.

-Inkább suhángokról, félsuhángokról kell beszélnünk, hiszen nagyméretű, burkolt gyökérzetű szaporítóanyagról van szó. Most az első ütemben 164 növényt ültetünk el, ezek közel fele kocsányos tölgy, de gyertyán és kétféle juhar is van közöttük. A többi fafajt és a cserjéket majd ősszel ültetjük el – adott tájékoztatást a vezérigazgató-helyettes. Mint megtudtuk, az ültetőgödröket géppel ásták ki, ezt követően jól beiszapolták őket, s ebbe kerültek a fiatal fák. Az ültetés után megkezdték a föld visszalapátolását, majd ismét beöntözték, végül pedig tömörítették a talajt. Kiemelte, minden csemete mellé dréncsövet helyeztek, ez biztosítja, hogy egy aszályos nyár esetén is tudjanak megfelelő hatékonysággal öntözni és szükség esetén a növény gyökereit megtámadó kártevők ellen is könnyen tudjanak védekezni. A munkálatokhoz a Pápai Tűzoltóság nyújtott segítséget, nagy átmérőjű tömlőket adtak az öntözéshez, így gyorsabban tudták elvégezni az ültetést.

164 csemetét ültettek el a 0,4 hektáros területen

A csemetetelepítésben a Mező diákjai is részt vettek. Az erdésztanulók számára kiváló lehetőséget nyújtott a munka ahhoz, hogy ne csak elméletben tanuljanak a faültetésről, hanem gyakorlatban is megtapasztalják a munkafolyamatot. Ezzel kapcsolatban Horváth Iván elmondta, az oktatási intézménnyel régóta jó együttműködésben dolgoznak, ez az erdőmegújítás sok tanulási lehetőséget nyújt a diákoknak.
-A frissen telepített növények az első évet azzal töltik, hogy megkapaszkodjon a gyökerük, magassági növekedésük és terebélyesedésük majd ezt követően indul meg és néhány év múlva már látványos lesz a fejlődésük – magyarázta a szakember. A diákok és a Bakonyerdő szakemberei már hétfőn végeztek a 164 csemete ültetésével, ma pedig az utólagos munkákat, igazításokat végezték a területen.

A faültetés kapcsán Áldozó Tamás polgármester úgy nyilatkozott hírportálunknak, az történik, amit ígértek, és amire szerződtek, s a Bakonyerdő munkájának nagyon szép eredményei lesznek a Külső-Várkert ezen szakaszán és majd a fenyves többi területén is. Hozzátette, sajnálja, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban ilyen rossz irányba ment el a kommunikáció.
-Azt látom, hogy sokan egymást hergelik, és figyelmen kívül hagynak minden ésszerű érvet, minden beavatkozást, minden látható eredményt. Van egy kör, melyben közmegegyezés látszik arról, hogy az erdészek nem értenek hozzá és a város el akarja pusztítani ezt a zöld területet. Sajnálom, hogy a hangadók nem találtak alkalmat arra, hogy beszéljünk a munkálatokról, nem találtak alkalmat arra, hogy meghallgassák az erdészeket, de arra sem találtak alkalmat, hogy a beavatkozás előtt erre sétáljanak. Mert addig itt nem lehetett látni őket.

Áldozó Tamás polgármester a Bakonyerdő szakembereinek társaságában nézi a beültett területet

A városvezető felidézte, a területről igen nagy mennyiségű szemetet kellett eltávolítani, a Bakonyerdő munkatársai kivágták azokat a fákat, melyekkel hosszú távon nem lehetett tervezni és most a kivágott fák többszörösét pótolják, az erdésztanulók közreműködésével.
-Ez a Bakonyerdő részéről példaértékű szerepvállalás, amiért csak elismerés illeti a céget.

A polgármester a frissen ültetett fák és a terület megóvásával kapcsolatban megjegyezte, azok, akik most olyan nagy figyelmet fordítanak erre a területre, segíthetnek abban, hogy ezt a területet ebben az állapotában meg tudják őrizni.
-Akik itt laknak a környéken felelősséget tudnak vállalni abban, hogy ne hordjanak ide újra szemetet és ne tegyék tönkre azt, ami kialakult.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!