Versek Isten dicsőségére


2016-04-26 22:22:14  | cikk: ha  | 


Versek Isten dicsőségére főképe

Varga Györgyné volt a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör áprilisi összejövetelének vendége. A pápai evangélikus gyülekezet kántorát ezúttal új oldaláról ismerhették meg az érdeklődők. Varga Györgyné Bárány Ágota ugyanis 14 éves kora óta verseket is ír. A zene már korábban elvarázsolta, hat éves volt, amikor zongorázni kezdett. A versben viszont találkozik a zene és a költészet, vallja.

Kérdésünkre elmondta, hogy nagyon sok párhuzam van a versírás és a zene között, mert mindegyik felemeli a lelket, Istent dicsőíti és ami a legszebb, hogy üzenetet hordoznak. Varga Györgyné verseinek ihletője Isten igéje, a Biblia. Minden, amit olvas, amit érez, amin gondolkodik, ritmusokban, rímekben jelenik meg előtte. Verseit a funkcionális költészethez sorolja, mert feladatának tekinti, hogy megfogalmazza és továbbadja az Istent dicsőítő gondolatokat.

Az alkalomra zsúfolásig megtelt az evangélikus közösségi terem

Nagy lendületet adott a versírásban Varga Györgyné számára, hogy évről évre részt tud venni a Szentháromság Istent dicsőítő költők találkozóján. Ezen a rendezvényen egy adott igére íródott versek hangzanak el, mindenki ugyanarról ír, de mégis másként, az egyéni gondolatok megvilágítják az ige gazdag jelentéstartalmát, mondta Varga Györgyné, hozzátéve, hogy a 10. találkozóra megjelent egy antológia is, melyben az ő versei is helyet kaptak.

Az antológiától eltekintve nem jelentek meg nyomtatásban Ági néni versei, de ezt nem bánja, sőt, nem is szeretné könyv alakban látni írásait. Ezt azzal magyarázta, hogy a versesköteteket legtöbben csak felteszik a polcra és nem olvassák a költeményeket. Viszont ha valakinek személyesen adja át versét, mely segít, erőt ad, vigasztal a nehézségek közepette, akkor azok a gondolatok nyitott szívekre találnak. Ági néni verseit nagyon gyakran ajándékba adja, hogy akinek szüksége van rá, erőt meríthessen a sorokból. Ha vigaszra van szükségük, mindig örömmel fogadják az emberek a verseket, mondta Varga Györgyné.

A Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör alkalmán természetesen elhangzott jónéhány vers, az ihletett gondolatokat Ági néni és férje, Varga György evangélikus esperes olvasta fel.

Képek:

Varga Györgyné Bárány Ágota: Üzenethordozás

VALAKI üzent nekem.
El kell mondanom!
Nincs aki meghallgassa, 
ezért leírom.
Nincs aki elolvassa, 
ezért elorgonálom.
Nincs aki értse, 
ezért dalba imádkozom.
Nincs aki velem dalolja, 
ezért csendben fohászkodom.
Ez az, ami biztosan célba ér.
Köszönöm, Uram!
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!