Afrikai zene az ifjúsági filharmónia bérletben


2016-04-25 22:06:27  | cikk: Babos Petra  | 


Afrikai zene az ifjúsági filharmónia bérletben főképe
A 2015/2016-os évad utolsó koncertjét hallhatta a diákközönség az ifjúsági filharmónia bérletben. A három koncertből álló sorozat több mint 1300 fiatalnak – az általános iskolás korosztálytól a középiskolás végzősökig - kínált lehetőséget arra, hogy megismerkedjenek a komolyzenével. Ebben az évadban is országosan elismert, neves együttesek és zenekarok látogattak Pápára, mint a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Brass Quintett és a Győri ütőegyüttes. Az idei sorozat utolsó fellépői a Győri ütőegyüttes volt, akik ma koncerteztek a JMSZK színháztermében.

A Győri ütőegyüttest 1974-ben alapította Váray László. Tagjai a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tagozatán és a Zeneakadémián végezték tanulmányaikat. 1980 közepén úgy határoztak, hogy együtt maradnak, s életben tartják az együttest. Ez 10 évig működött, majd Váray László abbahagyta a zenekar vezetését. Folyamatosan változott a csapat összetétele, de máig működik az együttes. Papp Balázs elmondta, frissdiplomás diákjaival alapította meg ezt a mostani ütőegyüttest.
Az előadás során Papp Balázs kalauzolta a diákokat az egyes zeneszámok között

-15 évesen jártam először Pápán, amikor az eredeti ütőegyüttessel koncerteztünk. Azóta is gyakran járunk Pápára az ifjúsági filharmónia keretében. Idén új műsorral érkeztünk. Repertoárunkban az afrikai, latin dobzenéktől kezdve, kifejezetten a mai kor ütőhangszereire komponált műveken át, a dallamhangszeres átiratokig, jazz darabokig, sokféle zenemű megtalálható. A különböző zenetörténeti korok más-más hangszerekre írt zenéit átdolgoztuk a mi dallamhangszereinkre (vibrafonokra, marimbákra), így egy nagyon érdekes és szép hangzásvilágban szólaltatunk meg reneszánsz táncokat, Bach műveket, Haydn és Mozart kamarazenéit, Debussy zongoradarabjait, a 20-as, 30-as évek jazz világában született ragtime-okat, big band slágereket.
Hozzátette, tapasztalataik szerint a diákok nagyon élvezik a koncertet, hiszen ritkán hallanak afrikai dallamokat, s látnak marimbát.

Az ifjúsági filharmónia koncertsorozat a jövő tanévben folytatódik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!