Közel egymilliárd forint kerül Pápára - méltó módon ünnepelnek a reformátusok az 500. évfordulón


2016-04-24 21:58:50  | cikk: ha  | 


Közel egymilliárd forint kerül Pápára - méltó módon ünnepelnek a reformátusok az 500. évfordulón főképe

Hálát adni, köszönetet mondani gyűltünk össze - így kezdte igehirdetését Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, aki Isten áldását kérte az elkövetkező időszak feladataira. A mai istentisztelet különleges alkalom volt ugyanis, hisz régi tervek válhatnak valóra a reformáció 500. évfordulójára.

- Van mit újjáépíteni és ennek örülnünk kell - mondta beszédében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere -, hisz ez azt jelenti hogy a kultúra és a hit ma is él, helyet kér magának. A pápai kollégiumnak van múltja, de a feladat az, hogy jövője is legyen. A segítség azoknak jár, akik bizonyítottak, akik közösségeket tudnak építeni és megtartani. A magyar reformátusság, a magyar kereszténység ilyen erővel bír, nemcsak a templom falain belül, hanem kapuit szélesre tárva szólítja meg az embereket. A magyar református örökségre szüksége van az országnak, jó tudni, hogy van mit újjáépíteni és ebben a munkában az elődöket kell példának tekinteni. A feladat az, hogy a templomaink, egyházi épületeink ne csupán felújított műemlékek legyenek, hanem élet töltse meg ezeket - mondta a miniszter.

Balog Zoltán miniszter jelentette be a közel egymilliárd forintos állami támogatást

Balog Zoltán miniszter beszédét azzal a jó hírrel zárta, hogy az állam 2016-ban 953 millió forinttal támogatja a Pápai Református Kollégium felújítását. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy a gimnázium és a református ótemplom épületét is kívül-belül felújítsák. Az ótemplom így majd méltó helyszíne lehet az egyháztörténeti múzeumnak. Ezt az állami támogatást továbbiak is követhetik, hangzott el az istentiszteleten.

A fenntartó Dunántúli Református Egyházkerület nevében Steinbach József püspök mondott köszönetet. Mindent megtesznek azért, hogy élénk gyülekezeti, egyházi élet bontakozzon ki minden téren, mondta.

Nagy, de örömteli feladat előtt áll az egyházkerület, mondta a püspök

- Arra törekszünk, hogy élet töltse be a falakat, a reménység és hit a Jézus Krisztusban és így, ezzel a reménységgel és hittel szolgáljuk Isten dicsőségét, a keresztyénség ügyét, valamint nemzetünk és hazánk javát. A most elkezdődő felújítást Isten megsegítő kegyelmében bízva jövőre, a reformáció 500. évfordulójára fogjuk átadni. Reménység szerint minden szervezetten, a tervek szerint zajlik majd, az oktatási intézményben a tanítás a munkálatok során zavartalan lesz - mondta Steinbach József.

A hálaadó istentiszteleten részt vett Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, dr. Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, Unger Tamás alpolgármester, a város oktatási és kulturális intézményeinek vezetői,  a testvéregyházak képviselői, a Dunántúli Református Egyházkerület esperesei és egyházmegyei gondnokai, a Pápai Református Kollégium tagintézményeinek vezetői, munkatársai és diákjai. 

Az ünnepi istentiszteleten az egyházkerület és a kollégium közössége megemlékezett a nemrég elhunyt Kovács Péterről, a gimnázium egykori igazgatójáról, igazgatóhelyetteséről, szeretve tisztelt tanáráról.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!