15 éves a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola


2016-04-24 21:04:53  | cikk: Babos Petra  | 


15 éves a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola főképe
A Pápai Evangélikus Egyházközösség presbitériuma 2000-ben határozta el, hogy elindítja a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolát, ahol 2001. szeptember 1-jén kezdődött meg a tanítás két osztállyal. Az intézmény idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját, mely alkalomból a névadó püspök születési évfordulójához - április 27-hez – kapcsolódva vasárnap ünnepi istentiszteleten emlékeztek az elmúlt esztendőkre. A jubileum kapcsán szerdán Gyurátz-napot tartottak, ekkor az egész iskola a festői Malom-tónál tartott játékos, sportos napot.

A mai ünnepély elején megkoszorúzták a templom udvarában álló Gyurátz-szobrot, majd az iskolazászló bevonulása után Szemerei János püspök hirdetett igét, aki további hosszú éveket kívánt az iskolának. Polgárdi Sándor esperes az ünnep kapcsán elmondta, 2008 óta nyolcosztályos osztállyal működik az iskola, melynek nagy jelentősége van Pápán, az iskolavárosban.
-A pápai oktatási intézmény gyülekezeti fenntartású, amely azon a helyen működik, ahol három szegény növendék számára az egyházközség 1787-ben bentlakásos iskolát szervezett, ettől kezdve létezett evangélikus elemi iskola Pápán, amely mindvégig szerves része volt a gyülekezet életének. Az 1862-ben épült elemi iskola épületét a gyülekezet ma is használja. A templommal egy udvarban lévő, nagyobb iskolaépületet az egyházközség 2000-2001-ben újította fel, megteremtve az alapját az iskola újraindításának. Jelentős építkezési munkák után 2001-ben megkezdődött az oktató munka. Pár évvel ezelőtt bővült az iskola, s öröm számunkra, hogy az evangélikusok létszáma is évről évre növekszik - hangsúlyozta.
Venczel Csaba felügyelő is köszöntötte az ünneplő közösséget

Szücs Gábor iskolaigazgató arról szólt, hogy a 15 év során bebizonyosodott, igenis van igény az evangélikus iskolára Pápán. A családias intézményben a gyermekek és a fiatalok között is az otthonos, elfogadó légkör megteremtésére törekednek. Az iskola az évek során gyarapodott, mind infrastrukturálisan, mind gyermeklétszámot tekintve.
-Mi sokkal gyakrabban találkozunk a gyerekekkel hiszen, minden hétfőn közös áhítattal kezdünk, ahol megbeszéljük a hét eseményeit, köszöntjük a születésnaposokat. Fontosnak tartjuk az alapkészségek kialakítását és az emelt óraszámban oktatott angol nyelvet is. Nagyon gazdag az iskola közösségi és kulturális élete. Több mint tízféle szakkör működik az iskolában, s a Gyurátz-ünnepen ki is állítottuk a legszebb alkotásaikat. Az intézmény az ökoiskola címet is elnyerte, 2015-ben pedig csatlakozott a Pilgrim nemzetközi szervezethez. Természetesen jó kapcsolatot ápolunk és kiváló az együttműködésünk a pápai református gimnáziummal.

Amikor kinőtték az épületet, a templom melletti épületszárnyat vették birtokba. Jelenleg itt irodák vannak. Aztán a régi parókia épületét is birtokba vették, de használták a református fiúkollégiumot és az idősek otthonát is. 2013-ban bővült az intézmény négy tanteremmel. Utána az udvart rendezték, játszóteret létesítettek, virágosítottak. Megvásárolták a Széchenyi utca 13. számú épületét a gyülekezettel karöltve, megfelelő pályázati kiírás után egy tornatermet szeretnének ott kialakítani – idézte fel a fejlődés főbb lépéseit az igazgató.

A siker kulcsa a jó tantestületben van – véli Szücs Gábor. Elmondása szerint, ha jó iskolát akarnak létrehozni, ahhoz jó tanárok is kellenek és persze fontos szülőkkel lévő jó kapcsolat. Néhány éve bevezették a családlátogatást, első és ötödik osztályban. Próbálnak a szülők visszajelzéseiből építkezni. Úgy gondolja, az az iskola tud sokáig megmaradni, amelyik tudja az állandóságot biztosítani a tanári kar és az infrastruktúra tekintetében is, s megpróbálja a diákokkal, a szülőkkel és a külső partnerekkel megtalálni a megfelelő hangot.
Az elsősök mostantól hivatalosan is gyurátzos diákok

A köszöntő szavak után következett a hetedik osztályosok gondosan összeállított műsora, melyben Gyurátz Ferenc életét elevenítették fel. Hagyomány már az is, hogy az elsős tanulók jelvényeit ezen a napon tűzik fel a nyolcadikos tanulók. A Gyurátz-ünnepen Gulyás Anna 8. osztályos tanuló kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájának elismeréséként Bráder-díjat kapott.
A jeles ünnepnap Szemerei János püspök áldásával és a Himnusz hangjaival zárult. A templomi ceremóniát követően szeretetvendégségre hívták a megjelenteket, majd Zombori Ottó csillagász előadása zárta a jubileumi ünnepélyt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!