Magabiztos Bakonyerdő siker


2016-04-23 20:57:44  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Magabiztos Bakonyerdő siker főképe
A Komáromban aratott bravúros siker (34-35) után az NB II-es kézilabda bajnokság 7. helyén álló keszthelyi Georgikon DSE ellen szerepelt a Bakonyerdő Pápa együttese. A már hat győzelemnél járó pápaiak szerették volna mindig lelkes közönségüket egy újabb győzelemmel megörvendezetni és visszavágni az őszi vereségért. Jól kezdte a meccset a hazai csapat, a fiatal Stall Levente szerezte az első találatot, jól működött az 5-1-es védekezés is, így kevés gólon sikerült tartani a rövid kispaddal érkező Keszthelyt. A 10. perc végére 4-4-et mutatott az eredményjelző, majd Kapcsándi Kristóf a kapunak háttal(!) is betalált, sőt Róth emelésével már ismét két gól volt a különbség. A félidő második felében folytatódott az adok-kapok, minimális előnnyel a hazaiak mehettek szünetre (13-12). A második játékrészben folytatta eredményes támadójátékát a Pápa, és kihasználva az ellenfél hibáit hamar négy-öt gól lett a különbség. A vendégek játékos-edzője időt is kért, igyekeztek rendezni a sorokat, sokáig úgy tűnt, sima hazai győzelem lesz a vége, azonban védekezésben jött egy kisebb hullámvölgy, a szélekről sok gólt kapott Völgyesi, így négy gólra zárkózott a Georgikon. Szerencsére az időkérés során a rövid fejmosás hatott, így tudták rendezni a sorokat a mieink és végül magabiztos, hétgólos győzelmet ünnepelhettek.

Bakonyerdő Pápa – Georgikon DSE 35-28 (13-12)

Kapcsándi Zsolt: Amire készültünk, az bejött. Próbáltuk kihasználni, hogy rövid volt az ellenfél kispadja. Ez volt talán az első hazai mérkőzésünk, amikor nem az a forgatókönyv valósult meg, hogy nagy akarással a hibáink ellenére nyerni tudtunk, hanem végre modernebb felfogásban, tetszetős kézilabdát mutattunk be, végre valójában az ellenfél fölé tudtunk kerekedni. Megvoltak a keresztmozgások, támadásban Kristóf, Dani és Martin is jól játszottak, a védekezésünk Róth Gábor vezérletével rendben volt, Völgyesi Márk is jól védett. Három meccs van hátra, szeretnénk még idén meglepetést okozni.

Pápai gólszerzők:
Kapcsándi Kristóf 13
Szakács Dániel 7
Bors Martin 6
Bors Patrik 4
Füzi Attila 2
Róth Gábor 2
Stall Levente 1

A juniorok kiütéses, 50-29-es győzelmet arattak. A bajnokság megyei rangadóval a bajnokesélyes Ajka otthonában folytatódik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!