Régiós biológia verseny a Türrben


2016-04-23 09:01:21  | cikk: Babos Petra  | 


Régiós biológia verseny a Türrben főképe
Kilencedik éve szervezi meg a Türr István Gimnázium és Kollégium Veszprém megyében az általános iskolák és gimnáziumok 8. évfolyamos tanulói számára a biológia versenyt.
Az emberi test felépítése és működése és az ember egészsége címmel rendezett kétfordulós versenyre húsz diák érkezett. Városunkat az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és a Szent István Római Katolikus Általános Iskola képviselte a rangos megmérettetésen.

A hiánypótló verseny témája az emberi test szerveződése, a bőr, a mozgás szervrendszere, a táplálkozás, a légzés, a keringés és a kiválasztás volt.
- A verseny célja, hogy kedvet kapjanak a diákok a biológia tantárgyhoz, illetve, hogy a legalapvetőbb egészségügyi ismereteket is megszerezzék a versenyre való felkészülés során. A verseny két fordulóból állt, az első fordulóban írásban mérték össze tudásukat a diákok. A második fordulóba továbbjutott az első forduló legjobb 10 teljesítményét nyújtó tanulója, akik a zsűri előtt szóban bizonyíthattak biológiatudásukat. A felkészüléshez bármely tantervi követelménynek megfelelő tankönyv használható volt – tudtuk meg Bostai Csillától, a verseny szervezőjétől, az iskola természettudományi munkaközösségének vezetőjétől.
A versenyt Németh Zsolt igazgató nyitott meg

Pusztai Boglárka, az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola 8. z osztályos tanulója örömmel jelentkezett a versenyre, hiszen ezt egy kiváló lehetőségnek tartja a biológia tudás elmélyítésére. Bogi sokat készült a megmérettetésre felkészítő tanárának segítségével. A fiatal lány egyik kedvenc tantárgya a biológia, azon belül is az emberi test.

Az írásbeli verseny feladatsorát az iskola természettudományi munkaközösségének tagjai állították össze, s javították ki a kísérőtanárok segítségével. A szóbeli fordulón a tanulóknak három tagból álló zsűri előtt kellett bizonyítaniuk, melynek elnöke Pénzes Ferenc biológia-kémiai szakos tanár volt. Az első három helyezett értékes könyvjutalomban, ajándék utalványban és oklevélben részesült.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!