Régiók közötti csapatbajnokság


2016-04-21 17:19:07  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Régiók közötti csapatbajnokság főképe
Az ökölvívás népszerűsítése és a megmérettetési lehetőség biztosítása volt a célja a Patent Griff SE ökölvívó szakosztálya által szervezett csapatbajnokságnak. A délután keretében a Sportcsarnokban a Pesti Központi Régió bokszolói találkoztak a Közép-dunántúli Régió képviselőivel, és ahogy azt a szervezők ígérték, látványos küzdelmeket, színvonalas bunyókat láthattak az érdeklődők. Sinkó Attila, a szakosztály vezetője elmondta, junior, ifjúsági és felnőtt korosztályban, több súlycsoportban rendezték meg a meneteket, melyen három pápai induló is megmérkőzött.
- Azt szeretnénk, hogy minél több fiatal ismerje meg ezt a sportágat és a csapatbajnokság által többletmérkőzéshez juttassuk versenyzőinket, ezáltal felvértezzük a fiatal, feltörekvő bunyósokat a további megmérettetésekre és a sorozatterhelésekre – nyilatkozta Sinkó Attila, a versenyzők felkészítője. Az a tapasztalatunk, hogy egyre többen érdeklődnek az edzéseink iránt, viszont nagyon kevés az olyan tagunk, aki különböző megmérettetésen is hajlandó részt venni. Az a célunk, hogy a bajnokságon keresztül megtapasztalják, milyen idegenekkel szembenézni a ringben, bízom benne, hogy többen kedvet kapnak az egyel magasabb szintű bunyóhoz, és ezzel a versenysorozattal el tudjuk érni, hogy a későbbiekben nagyobb tartással és önbizalommal szállnak ringbe vetélytársaikkal szemben. 10-12 szakosztály jött el az idei pápai eseményre, a tervünk az, hogy minden évben legalább egy rendezvényt elhozzunk Pápára, ebben partner az önkormányzat is, nagyon köszönjük a támogatásukat.
Sinkó Attila hozzátette, három tanítványa lépett a bajnokság során kötelek közé, László Áron, Kovács Gergő és Sárközi Róbert is jól küzdött, elégedett volt teljesítményükkel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!