Határtalanul Kolozsvár és Pápa között


2016-04-21 10:06:11  | cikk: ha  | 


Határtalanul Kolozsvár és Pápa között főképe
A pápai és a kolozsvári református kollégium még a '90-es évek elején vette fel a kapcsolatot. Az azóta eltelt években ugyan ritkultak a látogatások, március közepén azonban a Határtalanul program keretében a 11. évfolyamról negyven diák utazott Kolozsvárra. Kernyáné Návai Anita tanárnő elmondta, az utazást úgy időzítették, hogy Erdélyben tudjanak lenni március 15-én, így együtt ünnepeltek a pápai és a kolozsvári diákok. Marton Réka is részt vett az utazáson és neki épp ez a közös ünnep volt a legnagyobb élmény. Mint mondta, leírhatatlan érzés volt együtt énekelni a magyar himnuszt a kolozsvári templomban.

A projekt címe: "Istennek, hazának, tudománynak - ősi kollégiumok a múltjuk nyomában". Ennek jegyében szervezték a projektutat a pápaiak, hisz amellett, hogy megtekintették Kolozsvár nevezetességeit, jártak többek közt Nagyváradon, Déván, Gyulafehérváron, a Tordai-hasadéknál is. A legfontosabb azonban a személyes kapcsolat volt. Barth Vendel elmondta, hogy gyönyörű helyeket, épületeket láttak, de az utazás lehetőséget adott arra is, hogy bepillantást nyerjenek egy erdélyi kollégium mindennapjaiba. Vendel szerint a kolozsvári iskola talán szigorúbb egy kicsit a pápainál, de nagy különbségeket nem tapasztalt. Szabó Boglárka most először járt Erdélyben, nagyon barátságos volt mindenki, mondta, szerinte a projekt közelebb hozta egymáshoz a fiatalokat.

A látogatást ezekben a napokban viszonozza a Kolozsvári Református Kollégium negyven diákja. Péter Csaba az intézmény lelkész-tanára elmondta, hogy ő 35 év után tért vissza Pápára, diákként járt itt és nagy öröm számára ez az utazás. Kiemelte a személyes kapcsolat fontosságát, hisz ez az összetartozást erősíti.

Tasnádi Zoltán kolozsvári diák, a kirándulásokat és a városnézést is élvezte, de legjobban a sportprogramok sikerültek, mondta. Elmesélte, hogy először külön csapatot alkottak a pápai és a kolozsvári tanulók, aztán nagyon hamar vegyes csapatok lettek, métáztak, kosaraztak, fergeteges volt a hangulat. Az a véleménye, hogy ezek a kötetlenebb programok a legalkalmasabbak arra, hogy megismerjék egymást, barátságok alakuljanak ki. Márk Zsuzsa is így gondolja, repülnek a napok, mondta, nagyon sokat beszélgetnek, nevetnek, biztosan életre szóló élménnyel térhetnek haza.

A kolozsvári vendégek jártak Balatonfüreden, Tihanyban, Győrben és Pannonhalmán is, valamint természetesen megtekintették Pápa nevezetességeit. A negyven fős csoport fájó szívvel ugyan, de ma délben indul haza.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!