A Bakonyerdő szerződés szerint végzi feladatát – reagált a városvezető és az erdőgazdaság képviselője


2016-04-20 23:30:45  | cikk: HuHa  | 


A Bakonyerdő szerződés szerint végzi feladatát – reagált a városvezető és az erdőgazdaság képviselője főképe
A Külső-várkerti parkerdő-kialakítás helyén válaszolt Grőber Attila MSZP-s képviselő tegnapi felvetéseire és kérdéseire Áldozó Tamás polgármester és Horváth Iván, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese. Mint arról hírt adtunk, a szocialista politikus néhány elégedetlen vajdai lakossal tegnap délután a fakivágásoknál erdőirtásnak nevezte a munkálatokat és azok szakszerűségéről, szabályosságáról tett fel kérdéseket a sajtón keresztül.

Áldozó Tamás elmondta, az együttműködés a Bakonyerdő Zrt-vel már 2008-ban megkezdődött, a cég akkor készítette el az első felmérést a területről. A munkálatok azonban nagyon költségesek és erre a városnak nem volt pénze, pályázati forrás pedig nem mutatkozott. A Bakonyerdő Zrt. most került abba a helyzetbe, hogy közjóléti feladatként ennek a területnek a gondozását, újratelepítését és a beruházási költségek jó részét is tudta vállalni.
-Mi köszönjük ezt a Bakonyerdő Zrt-nek. Az önkormányzat és a cég közötti együttműködésnek már más szép példáját is láttuk, gondolok itt a kilátó megépítésére, most pedig a Bakonyerdő szaktudásával, elkötelezettségével és anyagi lehetőségeivel tudunk a 2008-as elhatározásunkban előre lépni.
A városvezető emlékeztetett, 2012-ben az óvoda mögött hasonló módon már rendeztek egy kisebb területet, az egyfajta kísérlet volt arra, hogy később hogyan lehet a Külső-Várkertet megújítani. Az oda telepített fák szépen nőnek, a terület ma is rendezett, és jól látszanak egymás mellett az elhanyagolt, elszáradt, beteg fák és az új telepítésű, egészséges növények.

A parkerdő kialakítás a beteg, tájidegen fák eltávolításával kezdődött

A most zajló munkálatokkal kapcsolatban hangsúlyozta, az elmúlt hónapokban számos alkalommal beszéltek az önkormányzat Külső-várkerti terveiről a nyilvánosság előtt, arról, hogy mit kértek a Bakonyerdő Zrt-től, a cég képviselői pedig elmondták, hogy szakmai szempontból hogyan zajlik a terület átalakítása.
-A parkerdő kialakítása megkezdődött és még nagyon sokáig fog tartani, hiszen a fák növekedése, gondozása, az erdőterületek kialakítása és minden más beruházás, ami a parkerdővé váláshoz hozzájárul sokáig fog tartani. Azzal lehet ezt összehasonlítani, hogy amikor egy régi ház helyére építünk egy szép újat, akkor előbb a régit le kell bontani.

Grőber Attila szerint az erdőgazdasági vállalattal kötött szerződés alapján április 30-ára meg kell történnie a telepítéseknek, ám mint kiderült, ez nem így van. A városvezető arról tájékoztatott, a keretszerződés a kitűzött célt határozza meg, de ez alapján a Bakonyerdő még nem végezhetett volna munkálatokat a területen. Az államigazgatási szabályok szerint, egy eljárást bonyolítottak le és az ezt lezáró határozat mondja ki a munkavégzés pontos kereteit.
-Ebben a határozatban kapott a Bakonyerdő Zrt. engedélyt a főjegyző asszonytól arra, hogy ebben az ütemben 125 darab fát kivágjanak és ezeknek a fáknak a pótlását elvégezzék. A pótlást a fás szárú növények kivágását követően egy éven belül kell elvégezni – ismertette a határozat tartalmát, mely a telepítendő fák fajtáját is pontosan kimondja. Eszerint a beavatkozás által érintett területeken a 125 fa helyett telepíteni kell 60 kocsányos tölgyet, 65 kislevelű hársot, 65 korai juhart, 35 platánt, 15 fehérepert és mindezeken felül 450 somot.
-A telepítés első üteme információim szerint április 30-ig megtörténik ezen a közel 4000 négyzetméteres területen – közölte Áldozó Tamás.

A városvezető szavait Horváth Iván is megerősítette, hiszen mint megtudtuk, a most telepítendő növényeket már megrendelték és kedden megkezdik az ültetést.
-A mostani fakitermelés helyét, ami körülbelül 0,4 hektár, be fogjuk ültetni. Az erdősítéssel foglalkozó szakemberek évszázados tapasztalata alapján április végéig lehet nagy biztonsággal faültetést végezni. Ide nagyméretű, burkolt gyökérzetű fácskákat, suhángokat ültetünk gödrös technológiával. Április 25-én géppel kialakítjuk az ültetési gödröket, majd 26-án kedden megkezdjük az ültetést a Mező erdésztanulóival közösen. 164 darab suhángot ültetünk most, a többi növényt pedig, szintén az erdészszakma szabályai szerint ősszel telepítjük, hiszen a kisebb termetű egyedeket ekkor lehet biztonságosan elültetni.

Már a jövő héten megkezdik a fatelepítést a megtisztított területen

Grőber Attila azon kérdésére, hogy a szerződésben meghatározott mennyiségű fát vágták-e ki, a vezérigazgató-helyettes úgy válaszolt, az erdészek a fát nem darabra, hanem köbméterre mérik, de mivel az engedély darabszámra határozta meg a kivágható fák mennyiségét, szigorúan betartották a határozatban szereplő mennyiséget. Mint mondta, olyan előfordulhat a favágásoknál, hogy a sűrűállásban kivágott fa mellett lévő alászorult, harmadrendű fa koronája letörik a döntésnél. Ekkor azt is levágják, így ha a tuskókat számolja valaki, lehet, néhány darabbal többet talál. A tuskószámolás azért sem ad pontos eredményt, mert a terület megtisztításakor a szakemberek a korábban kidőlt sok fa megmaradt csonkjait is levágták a talaj közelében, így laikus számára az is friss tuskónak látszik.

A tájidegen fa fogalmára szintén a szocialista politikus kérdezett rá a tiltakozók kérésére. Ezzel kapcsolatban Horváth Iván elmondta, hogy melyik fa tájidegen, szigorú szakmai szempontok határozzák meg.
-Magyarország egészét nézve vannak olyan őshonos fafajok, melyek nem minden erdészeti tájban őshonosak. Azokat a fafajokat, amik Magyarország területén őshonosak, de egy adott erdészeti tájban – jelesül itt a pápaiban - nem azok, azokat nevezzük tájidegennek. Ezeket az egyedeket és az egyáltalán nem őshonos fajokat távolítottuk el – magyarázta, hangsúlyozva, egészséges fákat nem vágtak ki a területen.

A munkálatokkal kapcsolatban ő is elmondta, a parkerdő kialakítása éveket vesz igénybe. Tervezik sétautak, tanösvények kialakítását; pihenőpadok, különböző kisebb objektumok kapnak helyet a területen, de ezek tervezése csak akkor kezdődhet meg, ha már látják az átalakuló faállományt.

Ugyancsak Grőber Attila kérdése volt, hogy a Bakonyerdő Zrt. betartotta-e a várossal kötött megállapodás minden pontját. Erre Horváth Iván elmondta, az erdőgazdasági vállalat nemcsak itt a Külső-Várkertben, hanem minden más területén a szakmai szabályoknak és az egyéb előírásoknak megfelelően végzi tevékenységét. Kiemelte, szívesen vették volna, hogy azok, akik nem értenek valamit, problémájuk vagy kérdésük van a munkálatokkal kapcsolatban – legyenek akár itt élők vagy önkormányzati képviselők – megkeresték volna őket, de ilyen nem történt. Nem érkezett hozzájuk sem panasz, sem kérdés a parkerdő kialakításáról.

Már most sokkal rendezettebbnek látszik a terület a korábbinál

Mint megtudtuk, Áldozó Tamás polgármestert sem kereste senki az üggyel kapcsolatban, pedig a városvezető a Vajdán él, s mint mondta, bárkinek lett volna alkalma megfogalmazni kérdéseit, aggályait. Néhány vajdai lakossal beszélgetett a beruházásról, nekik elmondta mi történik és mivé alakul a korábbi áthatolhatatlan erdő, ám konkrét megkeresés nem érkezett azoktól a lakóktól, akik tegnap felvonultak Grőber Attila mellé. A polgármester reagált a Facebookon megjelent állításra is, mely szerint aszfaltos utat akar építeni a város az erdő helyére, ezért vágták ki a fákat.
-Nagyon sok butaság kapott lábra az üggyel kapcsolatban, a sok rosszindulatú, uszító megjegyzéssel nem akarok foglalkozni és nem akarom minősíteni. Nekem az a dolgom, hogy azoknak a tájékoztatását szolgáljam, aki valóban érdeklődnek, aggódnak és szurkolnak azért, hogy ez a terület szépen gondozott, használható területe legyen a városnak. Szerintem közülük senki nem gondolja, hogy itt aszfaltos út fog épülni.
Azt kérte a lakosságtól, ne üljenek fel a sok butaságnak, ne hergeljék fel magukat, a Fenyves helyén erdő lesz, olyan, ami minden pápainak, de leginkább az itt élőknek a mindennapjait fogja szolgálni.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!