15 millió forint a kiemelt civil egyesületek támogatására


2016-04-19 20:32:10  | cikk: HuHa  | 


15 millió forint a kiemelt civil egyesületek támogatására főképe
A napokban történt meg a kiemelt civil pályázatok elbírálása – mely polgármesteri hatáskör -, ma pedig a támogatási szerződések aláírására hívta meg a városvezető az érintett szervezetek vezetőit. A város költségvetésében 5 millió forint állt rendelkezésre ezen egyesületek támogatására (plusz 10 millió a fúvószenekarnak), melyre meghívásos pályázatot írtak ki.

A korábbi években  főként a JMSZK-n keresztül kaptak támogatást az egyes közösségek, a város pedig azt szorgalmazta, hogy ezek a szervezetek minél nagyobb számban váljanak egyesületté, legyenek önállóak. A tapasztalatok szerint ugyanis ez sokkal nagyobb felelősséget hoz magával, s azt a képességet is, hogy az önkormányzati támogatást megtöbbszörözik tevékenységükkel és arról pontosan el is tudnak számolni. Az egyesületek támogatását általánosságban azonos elvek szerint kezeli az önkormányzat, közömbös, hogy sporttevékenységet végez a közösség vagy éppen énekel – magyarázta Áldozó Tamás a sajtó képviselőinek a szerződések aláírásán.

A kiemelt ciil közösségek számára kiírt meghívásos pályázat elbírálása pogármesteri hatáskör

-Azokat a közösségeket emeltük ki a meghívásos pályázattal, akik a végzett tevékenységük színvonalával, egyediségével, valamilyen hagyomány ápolásával stratégiai partnerei a városnak – hangsúlyozta.

E közösségek közé került be, s kapott meghívást a pályázatra a Hagyományok Hegye Egyesület, a Pápai Lovas Klub, Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara, a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi- Érdekképviseleti Egyesülete, a Somló és Környéke Borút Egyesület, Pápa Város Fúvószenekara és a Pápa Városi Polgárőrség. -Ez tulajdonképpen nem csupán a támogatásról szól, hiszen a szerződésben szerepel az is, amit az egyesületektől kapunk. Így például a fúvószenekarral való együttműködés esetén tudjuk azt, hogy ők rendezvényeinken biztosítják a zenekari fellépést. Azt szeretnénk elérni, hogy ezek az egyesületek a legnagyobb biztonságban tudjanak építkezni évről évre, hiszen az, amit csinálnak a város számára különlegesen fontos – tette hozzá a polgármester.

A mai szerződéskötésen a Hagyományok Hegye Egyesület 1,5 millió forint támogatásról szóló szerződést írhatott alá, a Pápai Lovas Club szintén 1,5 millió forintot kapott, Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara 250.000 forint támogatásban részesült, 750.000 forintról szóló szerződést írt alá a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesületének vezetője és 150.000 forinttal támogatja a város a Somló és Környéke Borút Egyesület tevékenységét. Pápa Város Fúvószenekara képviselő-testületi döntés alapján külön költségvetési soron 10 millió forintot kapott, hiszen jeles évfordulót ünnepelnek, könyvet adtak ki és nemzetközi fúvósfesztivált szerveznek, a Pápa Városi Polgárőrség pedig később juthat támogatáshoz, egy formai probléma miatt.

A szerződésekben a támogatott egyesületek által vállalt feladatok is szerepelnek

A szerződések aláírását követően az egyesületek vezetői köszönetüket fejezték ki az önkormányzattól kapott támogatásért és idén megvalósítandó terveikről szóltak. Áldozó Tamás a szerződéskötés kapcsán elmondta azt is, a város más civil közösségei is részesülhetnek támogatásban, az ő számukra minden évben nyílt pályázatot írnak ki.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!