MSZP: május közepére meglesz a 200 ezer aláírás a népszavazás kiírásához


2016-04-19 12:48:19  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


MSZP: május közepére meglesz a 200 ezer aláírás a népszavazás kiírásához főképe
Az úgynevezett háromigenes – vagyis a kétmillió forintos fizetési plafon bevezetéséről és az állami földek védelméről szóló, illetve a vasárnapi boltzár eltörlésére irányuló – népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírás több mint harmadát már összegyűjtötte az MSZP – árulta el Gőgös Zoltán, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese a Kész Zoltán független országgyűlési képviselővel közösen a pápai piactéren tartott sajtótájékoztatón. Mint mondták, a tervek szerint május közepére megszerzik a kellő mennyiségű szignót.

– Ez a népszavazási kezdeményezés és ennek a végeredménye leginkább a kormány tevékenységéről szól. Azt tapasztaljuk, az emberek véleményt akarnak mondani erről a hatalomról – fogalmazott Gőgös Zoltán, aki kiemelte: az állami földek értékesítésének következő, májusban induló hulláma sok problémát okozhat. A szocialisták elnökhelyettese hozzátette, a földértékesítések célja, hogy a kormánypárt a saját berkein belül ossza szét az állami vagyont. Kész Zoltán azt hangsúlyozta, hogy kiemelten fontos feladat az állami cégeknél dolgozók bérének 2 millió forintban történő maximalizálása.

A két politikus aktivistáik segítségével a piactéren is gyűjtötte az aláírásokat a háromigenes népszavazáshoz, egyúttal pedig öltözékükkel jelezték: szolidaritást vállalnak az egészségügyi dolgozókkal és a pedagógusokkal.

Képek:


Címkék: MSZP | népszavazás
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!