Búzás Huba volt a vendég a városbarátoknál


2016-04-16 12:46:32  | cikk: Babos Petra  | 


Búzás Huba volt a vendég a városbarátoknál főképe
Búzás Huba költő volt a vendége az „Elsősorban pápai” – Városbarát Egyletnél tegnap. A rendhagyó programnak egy belvárosi presszó adott otthont. Az érdeklődők Búzás Huba költő gondolatvilágával és lírájával ismerkedhettek. Búzás Hubának igaz nincsen szoros kötődése városunkhoz, Pápát mégis a szíve közepén hordozza, hiszen versíróként számos példaképének első szárnycsapásait ez a település, valamint a 485 esztendeje alapított református kollégium segítette.
Az író-olvasó találkozó elején a városbarátok meglepetéssel is készültek, a közelgő 81. születésnapját ünneplő költőt piros-kék-szíves tortával, valamint dallal, verssel köszöntötték. Kerecsényi Zoltán, az egylet ügyvivője, önkormányzati képviselő a manapság sajnos kevésbé emlegetett, az ugyancsak egykori pápai diákból poétává lett Bódás János intő szavait mondta el köszöntésül.
A költőt nagyon meglepte a köszöntés

A kötetlen jellegű programon Búzás Huba elsősorban a Pápához köthető, számára kedves, „lélek-formáló” kultúrtörténeti vonatkozásokról beszélt, elsődlegesen Petőfi Sándorról, Jókai Mórról, Nagy Lászlóról, Rab Zsuzsáról, Weöres Sándorról és Ágh Istvánról, illetve szólt a számára ugyancsak példaként szolgáló nyugati kultúrkör Európájának legjelentősebb alkotóművészeiről is. Természetesen nem maradhatott el saját költői munkásságának, s pár saját költeményének az ismertetése sem.
Búzás Huba örömmel érkezett városunkba

Búzás Huba 1935-ben született a viharsaroki Medgyesegyházán. Keszthelyen érettségizett, a jogi diploma megszerzése mellett előszeretettel verselt, művei irodalmi folyóiratokban jelentek meg, egészen 1972-ig. Ezután mintegy két évtizedig felhagyott a nyilvános publikálással, s csak az íróasztalfióknak írt. 1995 tájékán kezdett el újra publikálni. Első verseskötete 2000-ben jelent meg Kávéillat – korán ébredőknek címmel, ezt követte a Napranéző (2003), a Hajnali tótágasok (2006). A válogatott verseit tartalmazó Tépd le a napot (2008) után 2010-ben az Amerre a szél fúj című verseskönyve látott napvilágot. Legújabb verseskötetét tavaly a Napkút Kiadó gondozta Kúszmászva Európa zsámolyán címmel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!