Ismét a Közgáz utazik a megyei döntőre


2016-04-15 11:05:57  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Ismét a Közgáz utazik a megyei döntőre főképe
Mind a hat városi középiskola pályára lépett a kispályás labdarúgó diákolimpia városi döntőjén, mely arról döntött, hogy a 2015/2016-os tanévben melyik iskola csapata képviseli városunkat a megyei döntőn. Két csoportban, ott körmérkőzéses rendszerben bonyolították le a 2x12 perces találkozókat, mely kiegyenlített erők küzdelmét hozta. Kizárólag az amatőr státusszal rendelkező diákok léphettek pályára, az erőviszonyok pedig nagyjából a tavalyi sorrendet mutatták, az ’A’ csoportból elsőként a Mező, a ’B’-ből a Közgáz jutott tovább, az elődöntőből pedig a Türr és a címvédő Közgáz jutott a fináléba, ahol - igazolva a papírformát - 3-1 arányban a Közgáz diadalmaskodott, így ismét Tóth Ferenc csapata utazhat a megyei fináléra. Koncz János, a Diáksport Bizottság középiskolai felelőse azt mondta, Pápával ellentétben sajnos a megyében egyre kevesebb intézmény vesz részt a diákolimpián, így a színvonal is visszaesett, de bízik abban, hogy pápai iskola ismét eljut az országos megmérettetésre.
- Egy-két kivételtől eltekintve szoros meccseket láttunk, sajnos egyre kevesebb az a fiatal, akit meg lehet szólítani és bármilyen sportot hajlandó végezni. Megyei szinten is visszaesett az érdeklődés, ettől függetlenül a Közgáz ismét jogosan végzett az élen, és megérdemelten képviseli városunkat a megyei döntőn, ahol bízom benne, ismét kivívja a jogot az országoson való részvételre.

Végeredmény:
1. Pápai Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium
2. Türr István Gimnázium és Kollégium
3. Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium
4. Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája
5. Petőfi Sándor Gimnázium
6. Acsády Ignác Szakképző Iskola

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!