Népszavazásról és helyi ügyekről beszélt Grőber Attila


2016-04-15 08:16:48  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Népszavazásról és helyi ügyekről beszélt Grőber Attila főképe
Továbbra is az úgynevezett háromigenes – vagyis a kétmillió forintos fizetési plafon bevezetéséről és az állami földek védelméről szóló, illetve a vasárnapi boltzár eltörlésére irányuló – népszavazási kezdeményezéshez kéri a választópolgárok támogatást a Magyar Szocialista Párt. Ezzel kapcsolatban Grőber Attila önkormányzati képviselő, az MSZP pápai elnöke legutóbbi sajtótájékoztatóján elmondta: ugyan az országgyűlés eltörölte a vasárnapi boltzárat, de a szocialisták nem bíznak a kormánypártban, ezért fenntartják az arra irányuló népszavazási kezdeményezést. Kifejtette, a Fidesz korábban elsöprő többséggel szavazta meg a boltzárat, amit most ugyancsak óriási többséggel eltörölt, ezért az MSZP nem hiszi el, hogy ezt a lépést a kormányzó erő komolyan is gondolja. Grőber Attila hozzáfűzte, a várakozásokat meghaladva gyűlnek az aláírások, ezért a kitelepülések mellett hétfőn és csütörtökön 9-től 11 óráig a pápai MSZP-irodában is csatlakozni lehet egy-egy szignóval a népszavazási kezdeményezéshez.

A helyi ügyekről szólva az önkormányzati képviselő kiemelte: úgy látja, az országos politikából jól ismert, a pártok és képviselők között felháborító stílusban zajló hadakozás Pápán is megjelent. Grőber Attila szerint ez megfigyelhető a közösségi portálokon történő üzengetésekben, illetve a legutóbbi képviselő-testületi ülésen is volt rá példa a két jobboldali párt között. Mint mondta, a politikai viták helyett személyes sértegetések kerültek előtérbe, éppen ezért felszólítja a politikai szereplőket, hogy fejezzék be ezt a stílust, ne gyalázkodjanak egymással.

A pápai MSZP-elnök kitért a helyi kórházra is, mellyel kapcsolatban nemrég több kérdést megfogalmazott a nyilvánosság előtt. Grőber Attila úgy véli, a Gróf Esterházy Kórház kétszázmillió forintos tartozása negatívan befolyásolja az intézmény működését. Példaként megemlítette: a hozzá eljutott panaszok szerint egy kardiológia vizsgálat esetében akár többhónapos várakozási idő is előfordulhat, illetve a bőrgyógyászati szakrendelés hiánya is gondot jelent. – Az egészségügyi ellátásban tapasztalható pénzhiány rövid időn belül generális problémákat okozhat – fogalmazott az önkormányzati képviselő. Megjegyezte, az sincs rendben, hogy az Egészségügyi Alapellátásnak hosszú ideje megbízott vezetője van, valamint problémát jelent, hogy két gyermek-háziorvosi körzet betöltetlen Pápán.

Végezetül Grőber Attila jelezte: morálisan helytelennek tartja, hogy a városvezetés e-mailben értesítette az önkormányzati képviselőket a Pápa és Vidéke című kéthetilap megszűnéséről, illetve arról, hogy a lap pótlására Pápai Hírlap néven új újságot indítanak.

Képek:


Címkék: MSZP | népszavazás
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!