A zene éltet


2016-04-13 08:06:43  | cikk:  | 


Ezen gondolat jegyében a 2016-os évben megrendezésre került a Pápai Petőfi Sándor Gimnáziumban a már hagyományos diáknap. Habár e rendezvény április elsejére esett, mégsem a bolondozáson volt a hangsúly. Ennek ellenére a diákok kellőképp vidám napot tölthettek el együtt a 10.B osztály szervezésének köszönhetően.
A programok reggel 8 órakor, meghívott vendégek előadásaival kezdődtek. Többek között meghívtuk az iskola rendőrét, Sándor Zsoltot; az iskola védőnőjét, Kázmér Erikát; gimnáziumunk idegen nyelvi lektorát, Chuqiao Huangot; Kovács Pétert, intézményünk volt tanulóját és végzős diákunkat, Andrei Gavrilát. Az előadásokra előzetesen feliratkozó diákok betekintést nyerhettek a mindennapi rendőri munkába; tájékozódhattak az egészséges életmódról; Kanadáról, Romániáról és a Széchenyi István Egyetemről.
Ezután játékosabb vizekre eveztünk, a diákok különböző programokon vehettek részt. Visszajelzések szerint a programok közül az „érzékek harca” (ételek és italok kóstolása és felismerése bekötött szemmel); a darts és pókerszoba és az 1 perc és nyersz (játékos feladatok egy perc alatt) nevű programok nyerték el leginkább diákjaink tetszését. A diákok sok lehetőség közül választhattak: például volt aszfaltrajzverseny, sminkszoba,rejtvényszoba, vetélkedő Erdélyről. A diákok a szervezett programokon pontot gyűjthettek és a nap végén a legjobb osztályok nyereményben részesülhettek.
Ezután következett a nap várva várt fénypontja. az osztályok produkciója. Előzetes feladatként a szervezők az osztályoknak különböző zenei stílusokat adtak, amikre tánckoreográfiát kellett létrehozniuk. Nagy sikert aratott a 9.C osztály előadása, akik reggae zenéjükkel tengerparti hangulatot varázsoltak iskolánkba. Nemcsak ők csillogtatták meg hangszeres tehetségüket, hanem más osztályok énekesei is végre feltűnhettek a közönség előtt. Voltak olyan osztályok is, akik színészi tehetségükkel, nem pedig muzikalitásukkal tűntek ki a fellépők sorából. Ilyen volt a 12.A osztály is, akik egy metálkoncert brutális pogóját vitték színre. A meglepetés erejével hatott a diákokra a tanárok tánca, ugyanis tanáraink vicces fűszoknyákban és jelmezekben léptek fel, és retro zenére adtak elő egy jól sikerült koreográfiát.
A nap végén eredményhirdetés következett. A zsűri tagjai a tanári karból és diákok közül kerültek ki. Extra díjazásban részesülhettek azok, akik a süti szépségversenyre finomabbnál finomabb édességeket hoztak be. Megválasztottuk a Petőfi „leg-legjeit”( csak egy-két kategória a sok közül: leghumorosabb tanár, legszebb mosolyú diák, legszebb pár, legjobb sportoló). A diáknap első helyezett csapata (szoros küzdelemben) a 9.évfolyam angol – magyar két tanítási nyelvű osztálya lett.
Elmondhatjuk, hogy a diáknap nagyon jól sikerült, a diákok és tanárok egyaránt örömmel gondolnak vissza erre az emlékezetes diáknapra.

Farkas Boglárka Lúcia 10.B
Fodor Vivien 10.B

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!