Befag parketta a Construmán


2016-04-11 22:10:05  | cikk: HuHa  | 


Befag parketta a Construmán főképe
A múlt héten rendezték meg a hazai építőipar legnagyobb szakmai kiállítását és vásárát a budapesti Hungexpón. A Construma kiállítói között ezúttal is ott volt a pápai székhelyű Bakonyerdő Zrt., mely parkettáival mutatkozott be a nagyközönség és a szakemberek előtt. Az állami erdőgazdaság számára ez a kiállítás más, mint a hasonló jellegű külföldi szakvásárok, hiszen míg ott főként viszonteladói partnereikkel találkoznak és újakat keresnek, addig a hazai kiállítás egyik fő célja, a nagyközönséggel való találkozás, a termékek nekik történő bemutatása.

Nagy volt az érdeklődés a cég termékei iránt

Kovács Miklós, az erdőgazdasági vállalat faipari és értékesítési vezetője érdeklődésünkre elmondta, a budapesti rendezvényre jellemzően vásári akciókkal készültek, mind a lakossági érdeklődők, mind a viszonteladók számára, vagyis számszerűsíthető is a vásár eredménye.
-2011-ben telepítettünk egy új felületkezelő gépsort a parkettagyárunkba, aminek az volt a célja, hogy szélesíteni tudjuk választékunkat a felületkezelés vonatkozásában. A parketta az elmúlt években dizájntermékké vált a korábbi technikai termékből, így ez a fejlesztés elkerülhetetlen volt, hiszen aki nem tudja világszínvonalúan végezni a felületkezelést, az lemarad a versenyben. Az idei kiállításra az elmúlt években kialakított termékpalettánkat hoztuk el: a legkülönlegesebb felületkezeléssel készültektől az egyszerűbb kivitelűekig – tájékoztatott. A parketták többségének tölgy fedőrétege a saját erdőkből származik, és saját fűrészüzemükből kerül hozzájuk, a fenyőrétegekhez pedig vásárolják az alapanyagot.

A teljes választékot bemutatták

Mint megtudtuk, a Befag parkettákat elsősorban külföldön értékesítik, magas minősége és ehhez igazodó ára miatt. Bár Magyarországon ők a piacvezetők, termékeiknek csupán 20 százalékát vásárolják itthon, de ez az arány az előrejelzések szerint növekedni fog. A cég parkettáival Európa szinte minden országában találkozhatnak a vásárlók, de az elmúlt évektől már Kínában, Egyiptomban, Izraelben is beszerezhetők a pápai székhelyű erdőgazdasági vállalat termékei. A külföldi piac ettől a hónaptól tovább bővül, hiszen megkezdődik az értékesítés az Amerikai Egyesült Államokban is.
-Az idei lesz az első év, amikor – terveink szerint – a parketta üzletág a cég legnagyobb üzletágává válik, 750 ezer négyzetméter parkettát fogunk gyártani és közel négymilliárdos árbevételre számítunk – közölte Kovács Miklós. Ez egyrészről jó kapacitáskihasználtságot jelent, másrészről pedig további fejlesztési igényt is, hiszen ezzel a mennyiséggel csúcsra járatják a zalahalápi üzemet. Az erdőgazdasági vállalat ezért az idei évben megkezdi az előkészítését annak a beruházásnak, mely lehetővé teszi az évi 1 millió négyzetméter parketta előállítását.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!