Hajnali versírás


2016-04-11 21:20:46  | cikk: ha  | fotó: Mike László, Bencze  | 


Hajnali versírás főképe

Pápa, 2016.04.11. Reggel. Egészen kora reggel. Pontosan 6 óra. Egy diáknak a legnagyobb kínok egyike a korán kelés. De ma reggel győztek a versek. Legalábbis a Pápa Városi Televízió Kilépő című ifjúsági műsorának tagjainál.

Dabóczy Orsolya ötlete volt, hogy a költészet napját ünnepeljék egy kicsit másként (is). Ezért aztán színes tinták helyett fogták a színes krétákat, és ma reggel a Kossuth utca közepén találkoztak. Orsival ott volt Karvas Petra és Bencze Ádám a Türrből, Csékei Kitti és Máthé Rebeka a Refiből, valamint Csanádi András a Petőfiből. Ők mindannyian az ifjúsági műsor riporterei, operatőrei.

Az ötlet Dabóczy Orsié volt

Mindenki választott egy verset és azt kellett aszfaltra vetnie. A kilépősök célja az volt, hogy a ma arra sétáló irodalombarátoknak örömet szerezzenek. Ez sikerült, hisz a nap folyamán többen is meg-megálltak a színes sorok mellett, például László Katalin is, aki elmondta, hogy neki nagyon tetszett az ötlet, kíváncsi volt, kinek jutott eszébe az aszfaltvers, örömmel gratulált a kilépősöknek.

A napokban még olvashatók József Attila, Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Juhász Gyula, Kaffka Margit és Kucu Csaba sorai a Kossuth utcán, sétáljanak arra. A Kilépő című ifjúsági műsor lelkes stábja azt tervezi, hogy jövőre közösségi oldalukon meghirdetik a programot és bárki csatlakozhat a költészet napi hajnali versíráshoz.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!