Ovifoci a Weöresben


2016-04-10 12:58:44  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Ovifoci a Weöresben főképe
Az általános iskolások után ezúttal az ovisoknak rendeztek kispályás labdarúgó Bozsik tornát. A helyszín ezúttal is a Weöres iskola tornaterme volt, ahol a rendezvény azzal a céllal jött létre, hogy a legkisebbeket, az óvodás korúakat is bevonják a labdarúgásba, hosszútávon pedig a pápai labdarúgásnak egy megfelelően széles bázist alakítsanak ki. A Magyar Labdarúgó Szövetség óvodás programjának célkitűzése a gyermekek sokoldalú mozgáskultúrájának fejlesztése, a sportolás megszerettetése, a tehetségek felfedezése és egyesületekbe történő közvetítése. A programban résztvevő picik képzése életkori sajátosságaik figyelembevétele mellett zajlik, részletesen szabályozott rendszerben, egységes szakmai és pedagógiai elvek mentén.
- Több mint 100 gyermekünk van, aki ebben a programban részt vesz – tudtuk meg ifj. Koncz Sándortól, a Bozsik Program körzeti vezetőjétől. Az idei első torna az úgynevezett grassroots fesztivál volt, ahol a nyolc városi óvoda két négyes csoportban körmérkőzéseket játszott egymással. Ebben a korban természetesen az eredmény még nem számít, a lényeg, hogy megszeressék ezt a sportágat, minél többen játszanak, és ha ez még sikerélménnyel is párosul, az plusz öröm.

A következő tornát április 30-án ismét a Weöresben rendezik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!