Úszósuli körverseny


2016-04-10 11:50:31  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Úszósuli körverseny főképe
Megyei és környékbeli egyesületek, úszóiskolák részvételével ismét a Várkertfürdő 25 méteres medencéjében rendezték meg az Úszósuli körverseny elnevezésű sorozat harmadik állomását. A négyfordulós bajnokság célja, hogy azok az úszók is versenyezési lehetőséghez, sikerélményhez jussanak, akik az év többi bajnokságán ritkábban tudnak az éremért vívott küzdelmekbe beleszólni. Ezt elősegítendő elsősorban azok nevezést várták, akik a Magyar Úszó Szövetség aktuális korosztályos ranglistáján, az aktuális versenyszámban, az első húsz között nem szerepeltek, akik mégis, azoknak a szervező Pápai Úszó Sportegyesület (PUSE) versenyen kívüli indulásra lehetőséget biztosított. Babai Gergő, a PUSE edzője elégedettségének adott hangot, hiszen ezúttal is zsúfolásig megtelt a Várkertfürdő uszodája, rengetegen neveztek és sokan is kísérték el a sportolókat. 17 egyesület mintegy 292 úszójától összesen 772 nevezés érkezett, 57-en pedig versenyen kívül is rajtkőre álltak. A hazai úszók kiválóan szerepeltek, ami nemcsak az időeredményeken, hanem a helyezéseken is tetten érhető volt, hiszen a pápaiak arany, ezüst és bronzérem mellett több pontszerző helyet is elcsíptek, az összesítésben végül a nyolcadik helyen zártak, a legjobban a móriak szerepeltek. A kupasorozat májusban Veszprémben zárul.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!