Nemzeti ünnepeink története - Bali István előadása


2016-04-07 21:36:21  | cikk: pgya  | 


Nemzeti ünnepeink története - Bali István előadása főképe
Nemzeti ünnepeink egykor és most címmel tartott előadást Bali István, középiskolai tanár szerdán este a Szent Anna templom nagy hittantermében a KDNP pápai szervezetének meghívására. Bali István előadásában felvázolta, miként változott és hogyan rendeződött át a magyar történelem során a nemzeti ünnepeink jelentéstartalma. Az előadás második részében a három nemzeti ünnep – március 15., augusztus 20. és október 23. – kialakulását, változásait vette górcső alá. Bali István az ünnepekhez való viszony problémáinak orvoslásában fontos szerepet tulajdonít a történelemoktatásnak. Az előadót dr. Hauber Károly, a KDNP helyi elnöke köszöntötte a hallgatóság nevében.

Dr. Hauber Károly köszöntötte a hallgatóságot

Bali István bevezetőjében elmondta, hogy tapasztalata szerint egyre nehezebb az embereket mozgósítani egy-egy nemzeti ünnepség eseményeire. Az hogy hogyan ünnepelünk a nemzet állapotáról is sokat elárul. A nemzeti ünnepeknek kettős arcuk van: egy múltat és egy jelent idéző. Az ünnepekhez való viszony elválaszthatatlan a megidézett eseményekhez, de az ünneplő jelenhez való viszonyunktól is. A múltidézés erősíti a nemzeti identitást. Az ünnepek lehetőséget kínálnak a mindenkori nemzeti közösség összetartozás-tudatának erősítésére. Az egykori eseményekre való emlékezés építheti a múltból a jelenbe vezető utat, amelyből kiolvasható a mának szóló üzenet. A megidézett történelmi eseményhez való személyes viszonyunk ismereteink, érzelmeink, értékrendünk, érdeklődésünk és érintettségünk függvényében alakul, és szerepet játszik abban, hogy mit jelent számunkra az ünnepi emlékezés.
- Az ünnepi megemlékezések egyik legfontosabb funkciója a közösségformálás, a közösségi tudat kialakítása, hogy egymás iránt szolidaritást vállaljunk, hogy elfogadjuk a ránk nézve kellemetlen intézkedéseket jelentő döntéseket is, amelyeket a közösség érdekében hoztak. Együttműködés nélkül lehetetlen közösségként boldogulni – szólt bevezetőjében a történelemtanár, majd részletesen ismertette az Alaptörvényben is meghatározott három nemzeti ünnepünk történetét.

Bali István történelemtanár sok érdekességgel szolgált nemzeti ünnepeink történetéből

Az Alaptörvény megfogalmazása szerint: „Magyarország nemzeti ünnepei: a) március 15. napja, az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc emlékére; b) augusztus 20. napja, az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére; c) október 23. napja, az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékére.
Bali István előadását október 23-val kezdte, amely a rendszerváltást követően az egyik legellentmondásosabb ünnep lett, hiszen a kommunista diktatúra elleni népfelkelést, a szovjet elnyomás elleni szabadságharcot nem mindenki érezte, érzi a magáénak a mai napig sem. Ezért néhányan, elsősorban az ellenzéki pártok képviselői október 23-án a harmadik magyar köztársaság kikiáltását ünneplik, annak ellenére, hogy az Alaptörvényben erről nincs szó.
Legrégebbi ünnepnapunk államalapító Szent István ünnepe, nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe.

Bali István kuriozumokkal fűszerezett előadása lekötötte a közönség figyelmét

Uralkodása idején I. István király augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. Élete végén, betegen ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, s 1038-ban ő maga is ezen a napon halt meg. Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon, oltárra emeltette I. István relikviáit a székesfehérvári Bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű. Igaz, mint Vazul unokája, Szent Lászlónak lehettek volna aggályai Szent Istvánnal szemben, de ezeket félretéve és a hagyományokat tisztelve kezdeményezte István szentté avatását. A török hódítással, az ország három részre szakadásával, illetve a reformáció elterjedésével Szent István ünnepe halványult – részletezte legrégebbi ünnepünk történetét Bali István. Mária Terézia elrendelte a Szent István-nap megtartását, de az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg a nemzeti ünnepet, hiszen Szent István a független magyar állam szimbóluma volt. Az 1867-es kiegyezést követően az ünnep visszanyerte régi fényét. 1891-ben Ferenc József császár munkaszüneti nappá nyilvánította. A két világháború között az állami és egyházi tartalom összekeveredett, és kiegészült a Szent István-i (Trianon előtti) Magyarország visszaállítására való folyamatos emlékeztetéssel. 1945-ig nemzeti ünnep volt, ezután ezt eltörölték, de egyházi ünnepként még 1947-ig ünnepelték nyilvánosan. A kommunista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható, de teljes megszüntetését vagy jelentéktelenné süllyesztését sem látta célszerűnek. Először az új kenyér ünnepének nevezték, majd 1949-1989 között augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepelték. A rendszerváltozással ismét felelevenedtek a régi tradíciók, 1989 óta megrendezik a Szent Jobb-körmenetet, amit szintén tiltott a kommunista rendszer. Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991-ben történt meg, az Országgyűlés 1991. március 5-ei döntése a nemzeti ünnepek – március 15., augusztus 20., október 23. – közül Szent István napját emelte a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe rangjára.

Sokunkhoz hasonlóan, a történelemtanárnak is március 15. a szívéhez legközelebb álló nemzeti ünnep

Március 15. történetéről a hallgatóság megtudhatta, hogy a Kiegyezést megelőzően tiltott volt. 1867 után Ferenc József nem tiltotta a megemlékezést, de azt nem is nézte jó szemmel. Köztes megoldásként a '48-as törvények király általi szentesítésének napját, azaz április 11-ét fogadták el, mint ünnepnapot. Így fordulhatott elő, hogy míg a szabadelvű politikusok és a hivatalos megemlékezések április 11-én voltak, addig a függetlenségiek március 15-én tartották meg az ünnepet. Horthy Miklós hatalomra kerülését követően a kor ideológusai úgy vélték, hogy a március 15-i üzenet helyett jobban illik a nemzet tragédiájához - Trianonhoz -, ha Világosról és október 6-áról emlékeznek meg - március 15-én. A kommunizmusban eleinte munkanap volt, majd később a Kádár-rendszer már elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy újra utcára vigye a tömegeket, természetesen nem volt ritka a gumibotozás sem, főleg mikor a rendszerváltók már teljesen külön ünnepeltek.

Bali István március 15-ét tartja a maga számára a legkedvesebb nemzeti ünnepnek, hiszen elsőként ez jut eszébe a nemzeti ünnep fogalmát hallva, de természetesen augusztus 20-át is nagyon szereti, a maga látványosságaival – tűzijáték, víziparádé stb. –, október 23. pedig azért, mert ifjú korában tiltott volt, viszont pedagógusként már az igazságot taníthatta az '56-os eseményekről.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!