Öt


2010-04-06 01:40:15  | cikk:  | 


Túl a magunk mögött hagyott ünnepeken még öt napot kell várni, s vasárnap reggel hat órakor megnyílnak az ajtók a szavazóhelyiségekben. Péntek éjfélig ajánlhatják magukat, jelöltjeiket és programjukat még a pártok a választók figyelmébe, aztán beáll a kampánycsend.
Magunk mögött tudjuk a választási kampány márciusi eseményeit, sőt részünk lehetett már – a megyei napilap kérdéseinek köszönhetően - abban is, hogy a három pápai jelölt egyszerre nyilvánított véleményt ugyanazon kérdések alapján. Tartalmi szempontból a kérdések az azokat fogalmazó újságíró felkészültségét minősítik, de talán helyénvaló az a vélekedés, hogy az elkészült interjúk nem könnyítik meg a döntésükben eleddig bizonytalanok dolgát.
A pápai választókerületben jelöltet állító pártok közül a szocialisták néhány sajtótájékoztatóval és a városba érkező Gráf József agrárminiszterrel hívták fel magukra a figyelmet, továbbá a Narancsvidék című választási kiadvánnyal, amelynek terjesztésétől – formai hiányosságok miatt - az Országos Választási Bizottság több alkalommal is – ám hiába – tiltotta el a szocialistákat.
A Jobbik az elmúlt időszakban vendégül látta Patrubány Miklóst, Kepli Lajost, ifj. Hegedűs Lórántot és Balczó Zoltán EP-képviselőt is; április 1-jén pedig olyan nyilvános szimpatizáns találkozóra várta híveit és támogatóit, amiről a sajtó képviselőit távol maradni kifejezetten felhívták. Ugyanakkor keltett némi feltűnést az is, hogy a Jobbik jelöltje nem koszorúzott a március 15-i városi ünnepségen.
A Fidesz jelöltje mellett Varga Mihály, Turi-Kovács Béla és Navracsics Tibor frakcióvezető kampányolt; az egyéb kellékek (plakátok, kampányújság, szórólapok, óriásplakátok) mellett megjelentek a Belvárosban a dr. Kovács Zoltánt népszerűsítő molinók is.
A további két megyei listát állító párt (LMP, MDF) városi jelenléte marginális, egyéni jelöltek hiányában – különösen az MDF esetében – nagy meglepetést okozna, ha megközelítenék április 11-én a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt.
Helyben készült és publikált közvéleménykutatási adatok hiányában a vasárnapi eredményt nehéz megjósolni, ám mindenképpen meglepetést keltene, ha dr. Kovács Zoltán nem szerezné meg a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazatot már az első fordulóban. 2002-ben 61 százalékos, 2006-ban pedig 56 százalékos támogatottsággal nyerte a Fidesz jelöltje az első fordulót; az országos adatok szerint a Fidesz általános támogatottsága lényegesen meghaladja az előző két választás alkalmával mértet, ebből pedig mindenki arra következtet, amire tud. A második helyért sem tűnik lefutottnak a mérkőzés, de Gőgös Zoltán pozíciói ismertsége és higgadt kampánymunkája miatt is hajszállal meggyőzőbbnek tűnnek, mint a radikálisnak tűnő, ám inkább meggondolatlannak minősíthető kijelentésektől sem tartózkodó Erőss Bulcsúé. Aztán majd kiderül… a meglepetés sem kizárt.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!