Közel 300 résztvevő az ovistornán


2016-04-04 20:48:56  | cikk: Babos Petra  | 


Közel 300 résztvevő az ovistornán főképe
A Pápai Városi Óvodák Egészségnevelő-környezetvédelmi munkacsoportja immár kilencedik éve szervezi meg a Városi Sportcsarnokban az ovistorna rendezvényét. A játékos sportvetélkedőn a városi óvodák mellett a Szent Anna Katolikus Óvoda és a lovászpatonai óvoda nagycsoportosai vettek részt, a küzdőteret 276 ovis népesítette be. A vidám és játékos ügyességi feladatokat Koncz Sándor állította összeállított.
Orbánné Maráczi Judit munkacsoport-vezető kérdésünkre elmondta, a gyerekek már izgatottan várták a mai napot, hiszen nem sűrűn adatik meg nekik, hogy egy hatalmas csarnokban játszhassanak és kipróbálhassanak különféle sporteszközöket.
A gyerekek nagyon élvezték a játékot

-Olyan feladatokat állítottunk össze, amelyeket már az óvodában gyakoroltak. A vetélkedő feladatai között labdajátékok, sorversenyek, karikajátékok, páros gyakorlatok, óvónénivel közös feladatok szerepeltek, amit az apróságok önfeledten élveztek.
A szervező köszönetet mondott minden kollégájának, akiknek a segítsége nélkül nem jöhetett volna létre a mai rendezvény, s reményét fejezte ki, hogy mindenki jól érezte magát és a kicsik is igazán tudták élvezni a mai délelőttöt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!