Szakmai konferencián vettek részt a PELC edzői


2016-04-04 17:49:17  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: pelc.hu  | 


Szakmai konferencián vettek részt a PELC edzői főképe
A Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központja „Emeljük a szintet” címmel szakmai konferencia sorozatot kezdett. Ennek kilencedik előadásnapját március 31-én Győrben, az ETO Stadionban rendezték meg az UEFA „B” „A” és „Pro” végzettségű labdarúgóedzők részére. A Pápai Egyesített Labdarúgó Club mindig is fontosnak és egyben feladatának is tartotta, hogy biztosítsa a klubnál dolgozó szakembereik folyamatos szakmai fejlődését, épp ezért a rendezvényen a teljes edzői gárda képviseltette magát.
- A nap folyamán egyöntetű vélemény alakult ki közöttünk, hogy a program érdekes, elgondolkodtató és változatos volt – olvasható a klub honlapján Lengyel Ferenc szakmai igazgató értékelője. Remek időben, pörgős, érthetően kommunikált, látványos elemekkel tűzdelt előadássorozat volt, hat egymást követő edzéssel, mely igazi szakmai párbeszédre sarkallta a PELC-es és a máshonnan érkezett kollégákat is, így aztán közösségépítő elemként is érdemes volt részt venni a rendezvényen. Több város különböző korosztályaival - a 15 évesektől az ajkai NB II-es felnőtt csapatig - találkozhattunk, akik az aktuális labdarúgótrendekhez igazított feladataikat mutatták be. Érdekes volt látni, hogy egy-egy kolléga milyen elgondolással, filozófiával nyúl bizonyos, minket is napi szinten foglalkoztató szakmai kérdéshez. Több megerősítést kaphattunk munkánk helyességéről, de legalább ennyi új impulzus is ért minket, melyeket feldolgozásuk után be kell építenünk saját képzésrendszerünkbe is. Persze érzékelhető volt az akadémiákkal szemben meglévő jelentős lemaradásunk is. Az a szakadék, mely a jóval nagyobb merítési lehetőséggel és anyagi forrással bíró, utánpótlásképzéssel foglalkozó egyesületek és köztünk van. Várjuk a folytatást, melyen minden bizonnyal ismét ott leszünk - tette hozzá a szakmai igazgató.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!