Szűrések, vizsgálatok, ételkóstolás a megelőzés jegyében


2016-04-02 19:58:25  | cikk: Babos Petra  | 


Szűrések, vizsgálatok, ételkóstolás a megelőzés jegyében főképe
A Rákbetegek Országos Szervezete Pápai Megújulás Klubja immáron nyolcadik alkalommal szervezte meg egészségvédő napját, melynek a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépülete adott otthont. A rendezvényt Áldozó Tamás polgármester, a rendezvény egyik védnöke nyitotta meg, aki elismeréssel szólt a klubról, kiemelve Hörömpöly Imréné áldozatos és példamutató munkáját. A csoport munkájának fontos a szerepe van a prevencióban is, hiszen a saját élettapasztalatuk alapján el tudják mondani mindenkinek, hogy miért is fontos a megelőzés – fogalmazta meg a városvezető.

Hörömpöly Imréné, a pápai klub elnöke köszöntőjében elmondta, a pápai Megújulás Klub tagjai azt vallják, legnagyobb kincsünk az egészség, s ezért is igyekeznek minden alkalmat megragadni arra, hogy felhívják a figyelmet az egészségmegőrzésre, arra, hogy a betegségeket ne gyógyítani kelljen, hanem megelőzni.

A megnyitó gondolatok után egy nagy csokor virág kíséretében gratulált a klub vezetője dr. Bagoly Katalin onkológus főorvosnak, aki március 15-e alkalmából rangos állami kitüntetést vehetett át Budapesten, a Vigadóban. A doktornő elnyerte a Magyar Érdemrend lovagkereszt (polgári tagozat) kitüntetést.
Hörömpöly Imréné köszöntötte dr. Bagoly Katalint

-Én csak a munkámat végzem. Ez a kitüntetés nemcsak az enyém, ebben sok kollégám és a családom segítsége is benne van. Kiemelném dr. Vízer Gyula főorvos, a férjem segítségét, akitől rengeteget tanulhattam. Az ő iránymutatásaira máig szívesen gondolok vissza, így az elismerés egy része az övé is – mondta a köztiszteletben álló doktornő. Mint mondta, 25 éve foglalkozik daganatos betegekkel, megalakulása óta patronáló orvosa a Megújulás Klubnak, melynek fő feladata az emlőműtöttek lelki vezetése és támogatása.
-Az onkológiai betegségek megelőzése rendkívül fontos. A rosszindulatú daganatok által okozott, az egyes személyekre és a társadalom egészére háruló betegségteher egyre súlyosabb. 2000-2010 közötti évtizedben az EU 28 országában a korábbi évekhez viszonyítva a rák okozta halálozás 7,2 százalékkal emelkedett.
Az orvosnő 12 pontban foglalta össze a megelőzés lehetőségeit a jelenlevőknek. Ne dohányozzunk, otthonunkat tegyük dohányzásmentes övezetté, óvakodjunk az elhízástól, az ionizáló sugárzásoktól, mozogjunk, táplálkozzunk egészségesen, mértékkel fogyasszunk alkoholt, kerüljük a túlzott napozást, leégést és szoláriumozást, munkahelyünkön tartsuk be a munkavédelmi szabályokat, szoptassuk a kisbabákat, mert az csökkenti az emlőrák kialakulását, igényeljük a 12. életévét betöltött lányoknak a HPV elleni védőoltást és fogadjuk el a meghívást, vegyünk részt szervezett emlő-, méhnyakrák-és vastagbélszűrésen is.
Nagy népszerűségnek örvendett az EFI ételkóstolója is

A színházépület szinte megtelt az érdeklődőkkel a mai nap folyamán, akik számtalan lehetőséget kaptak arra, hogy tegyenek valamit egészségük érdekében. Volt vérnyomás-, testzsír- és vércukormérés, elsősegélynyújtás, szakszerű emlővizsgálat és bőrrák szűrés is. A programon a farkasgyepűi Egészségfejlesztő Iroda az egészséges táplálkozás jegyében készített ízletes zöldségekből kóstoló falatokkal, valamint menedzsermasszással várta az érdeklődőket. Délután dr. Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy Kórház főigazgatója, a program másik védnöke tartott előadást a kórházi változásokról, majd a vitaminokról és az értendkiegészítőkről Schenker-Horváth Kinga dietetikus beszélt. A mozgás fontosságára Lautner Judit gyógytornász hívta fel a figyelmet, a betegek jogairól Szücsné dr. Dóczi Zsuzsanna betegjogi képviselő szólt. Az egészségvédő nap zárásaként Lángné Gitka tartott előadást a gyógyászati segédeszközök beszerzéséről.
A szakszerű újraélesztést is kipróbálhatták a jelenlevők

-Nagyon fontosnak tartom az ilyenfajta rendezvényeket. Ebben a rohanó, stresszes világban az emberek nem fordítanak elegendő időt az egészségükre. Ha valaki mégis megbetegszik, a műtét után kiváló lehetőséget nyújt a támaszadásra az ilyen klub, mint a pápai. Sokan azt hiszik, hogy egy klubtalálkozón csak a betegségről esik szó, ami nem igaz. Beszélgetnek a mindennapi tevékenységükről, családjukról és ezek azért is fontosak, mert ilyenkor feltöltődik az ember, s könnyebben vészeli át a nehezebb időszakokat – mondta Szekeres Ernő, a Rákbetegek Országos Szervezetének elnökhelyettese, a komlói klub vezetője.

Hörömpöly Imréné arra biztatta a betegségen átesett, vagy éppen a daganatos megbetegedéssel küzdő társait, keressék fel bátran a klubot, hiszen bárki számára nyitott a közösség. A klubban gyakran szerveznek előadásokat, kirándulásokat, vidám összejöveteleket, s hetente gyógytornát és vízi tornát is biztosítanak a csontritkulás megelőzésére.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!